13 év után jött egy cikk

Jó reggelt! Újra itt a napindító hírlevél – ami nem az egyedüli –, benne az elmúlt nap legfőbb híreivel, anyagaival.
BKV
Hétfő reggel jelent meg Ács Dániel cikke arról, hogy Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója nem az a szürke vállalatvezető, akinek látszik, hanem szoros szálak fűzik ahhoz a számlagyáras bűnszervezethez, ami beépült a közlekedési vállalatba.
A bizonyítékokat látva délutánra már minden politikai párt Bolla távozását követelte, végül a főpolgármester be is jelentette a vezérigazgató felmentését. A cikk szerzőjével beszélgettünk az ügy részleteiről.
- A BKK nem tudja kifizetni a CAF-villamosokat, mert a kormány nem kötötte meg a szükséges támogatási szerződést.
SIMION
Kövér László is magyarázkodott Orbán simionos nyilatkozata után, Markó Béla volt RMDSZ-elnök szerint Orbán óriásit hibázott a nyilatkozattal, jobb lett volna, ha hallgat. Tompa Andrea író szerint a tihanyi beszéd árulásként fog bevonulni a történelembe.
Pedig csak idő kérdése volt, Orbán mikor találja meg Romániában is szélsőjobboldali lelki és eszmetársát: Simion kampánystábja állítólag kapcsolatban van a kormánnyal. Tényleg azt kellene mondani, hogy nem fogunk együttműködni Románia következő elnökével? – kérdezte Szijjártó Péter.
BELFÖLD
Menczer Tamás a Külügy fizetési listájáról, a minisztériumból osztja meg a Magyar Pétert pocskondiázó videóit: Menczer saját vagyonnyilatkozata szerint nem kap fizetést a Fidesztől a kommunikációs igazgatói munkára – de Szijjártótól igen.
A Momentum elnöksége azt javasolja, a párt ne induljon a 2026-os országgyűlési választáson, de erről végső döntés júniusban lesz. A momentumos Tóth Endre is bejelentette, hogy nem indul a következő választáson.
Több mint 8 milliárdért hirdette a kormány, hogy az ország meg tudja csinálni, majd 2,5 milliárdért kommunikálták a konzultáció eredményeit.
Magyar Péter elsétál Nagyváradra: szerdán indul, 300 kilométert tesz meg „egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért”.
- Orbán ügynökpártokról, puccsról és a háború elvesztéséről beszélt egy uniós konferencián.
- Óriási bajban a költségvetés, jelentős tételeket kellett zárolni, minden idők második legrosszabb áprilisán vagyunk túl.
- Balásy nem csak kommunikációban utazik, a cégei kalandparkot, bunkert és lövészárkot is építenek a honvédségnek bő 4 milliárdért.
- Több mint százmilliós Bentley-ben fotózták le Várkonyi Andreát.
KÜLFÖLD
Egy taknyos papírzsepire alapozva terjeszti az amerikai és a putyinista dilipropaganda, hogy Macron, Stramer és Merz együtt kokóztak a vonaton: íme a kokain, amit Emmanuel Macron dugott gyorsan zsebre, de nem kevésbé durva az a kokainos kanál sem, amit Friedrich Marz kancellár süllyesztett a zsebébe nagy sietve.
Amerika és Kína 90 napra felfüggeszti a kölcsönös büntetővámokat, mivel arra jutottak, hogy vannak közös érdekeik. Trump már ott tart, hogy az EU undokabb, mint Kína.
Ha Indiát újabb pakisztáni támadás éri, Újdelhi ismét célba veheti a pakisztáni terrorista bázisokat, ettől még Iszlámábád nukleáris zsarolása sem rettentheti el – mondta az indiai miniszterelnök.
- 49 fehér dél-afrikai menekült érkezett az USA-ba, Trump rendelete alapján rendkívüli eljárásban hamar megkapták a menekültstátuszt.
- Szennyvízzel szennyezett patakban úszkált a kórokozó-elméletet tagadó Robert F. Kennedy Jr. az unokáival együtt.
- Feloszlatta magát a Kurdisztáni Munkáspárt.
- XIV. Leó kiállt a bebörtönzött újságírók mellett, és az AI kihívásaira figyelmeztetett.
OROSZORSZÁG
Rácz András szerint egyetlen logikus magyarázat van arra, miért gyűjtött a magyar hírszerzés információkat az ukrán légvédelemről: az ilyen információ az oroszoknak értékes.
- Donald Tusk azt mondta, az orosz titkosszolgálat rendelte el a varsói bevásárlóközpont felgyújtását.
- Börtönbüntetésre ítéltek hat bolgárt Londonban, mert kémkedtek az oroszoknak.
FOCI
Carlo Ancelotti a brazil válogatott szövetségi kapitánya lesz: a spanyol bajnokság utolsó fordulójáig marad a Real Madridnál, utána a világ legjobban fizetett szövetségi kapitánya lesz.
- Egyszer volt balfasz a csodacsapat edzője, a görög tulajdonos bement a pályára és 30 ezer néző előtt lebaszta.
- Kovács István vezeti majd a BL-döntőt.
EGYEBEK
- Medvét láttak Nógrád megye közepén.
- Bezár a Vittula.
- Győzike előadta a Nélküledet.
És kijött a rövidebb, de ingyenes Borízű Hang is.