azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Trumpot nagyon meglepte, hogy Irán rakétázni kezdett más közel-keleti országokat

8 megtekintés
Nagyvilág donald trump irán iráni háború közel-kelet
Blurred placeholder

Félórás telefoninterjút adott az NBC televíziónak Donald Trump, amelyben számos kérdést érintettek az eszkalálódó iráni konfliktussal kapcsolatban. Szóba került többek között, hogy van-e a láthatáron bármiféle megegyezés:

Irán meg akar állapodni, de én nem akarok, mert a feltételek még nem elég jók

– mondta Trump, hozzátéve, hogy bármilyen feltételnek „nagyon szilárdnak” kell lennie.

Amikor arról kérdezték, hogy mik lennének egy esetleges, a háború lezárását célzó megállapodás feltételei, az elnök így válaszolt: „Ezt nem akarom elárulni önnek.” Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a megállapodás része lenne Irán kötelezettségvállalása arra, hogy teljesen felhagy minden nukleáris törekvésével.

A legnagyobb meglepetés

Trumpot elmondása szerint váratlanul érte, hogy az Egyesült Államok közel-keleti szövetségeseit – köztük az Egyesült Arab Emírségeket, Katart és Szaúd-Arábiát – „indokolatlan” támadás érte.

„Nagyon meglepődtem” – mondta arról, hogy Irán más közel-keleti országokat vett célba, és hozzátette, hogy ez volt az egész ügy legnagyobb meglepetése számára.

Trump azt mondta, nem fő a feje a gazdasági következmények miatt, a h szerinte az olajárak alacsonyabbak lesznek, mint voltak.

Rengeteg olaj és gáz van – rengeteg minden van ott, de tudja, egy kicsit el van dugulva. Hamarosan ki lesz dugulva

– tette hozzá, amikor pedig közvetlenül arról kérdezték, hogy az üzemanyagárak hatással lehetnek-e a félidős választásokra, Trump így válaszolt: „Egyáltalán nem aggódom. Az egyetlen dolog, amit tenni akarok, az az, hogy biztosítsam: Irán soha többé ne lehessen a Közel-Kelet zaklatója.”

Puszta szórakozásból

Az elnök azt is megerősítette, hogy az amerikai erők csapásokat hajtottak végre egy Irán partjai mellett fekvő stratégiai szigeten, a Kharg-szigeten, ahol egy olajterminál található, amely az ország olajexportjának nagy részéért felelős.

Teljesen leromboltuk a Kharg-szigetet, de lehet, hogy még néhányszor odacsapunk, csak a szórakozás végett

– mondta Trump, aki arról is beszélt, hogy nem biztos benne, Irán új legfelsőbb vezetője, a bombázásokban megsérült Modzstaba Hamenei egyáltalán életben van-e. Ennek némlileg ellentmondani látszik, hogy az Egyesült Államok a napokban tűzött ki 10 millió dolláros vérdíjat annak, aki információval szolgál Modzstaba Hamenei tartózkodási helyéről.

Kapcsolódó cikkek