Másfél óra a Monspart-házban, és az ember úgy érzi, személyesen megismerte a Nemzet Sportolóját
Monspart Sarolta tájfutó világbajnok prózai okból látogatott el tizenéves korában az első futóedzésére: nem akart otthon lenni. Még pontosabban: nem akart otthon lenni és házimunkát végezni.
1944-ben abba a Szilágyi Erzsébet fasori házba született, ahol most Péterfy Bori és Gyabronka József főszereplésével lakásszínházi előadás készült róla és férjéről, Feledy Péter rádió- és tévériporterről (ő készítette a híres pizsamás interjút Antall Józseffel, de volt egy időben a Magyar Televízió alelnöke is). Bár a háborút a család tulajdonképpen a pincében vészelte át, „Saci” ebben a háromszobás lakásban nőtt fel, és igen konzervatív neveltetésben részesült. Amíg fiútestvérei szabadon lejárhattak a Városmajorba játszani, addig őt szigorúan fogták, este hatnál tovább nem maradhatott ki, ráadásul öccseivel ellentétben a házimunkából is ki kellett vennie a részét: mosott, főzött, takarított. Na, ebből lett elege. Megpróbálkozott hát egy sor sportszakkörrel (kézilabdával, vívással, tenisszel), hogy délutánjait igazoltan tölthesse távol a háztartástól, ám testalkata miatt egyik edző sem látott benne nagy potenciált, sorra ki is tették mindből.
Bár genetikailag inkább erős alkatot örököltem, a dagi, mint jelző, reálisan nézve közelebb áll az igazsághoz
– fogalmazott lapunknak 2020-as interjúnk során. Már a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba járt – ami ekkoriban lányiskolaként működött –, amikor egy tanára meginvitálta egy másik gimnázium tájfutó-szakkörére, ő pedig 23 osztálytársával egyetemben kapva kapott az alkalmon: a József Attilába ugyanis fiúk is jártak.
A tájfutásnál aztán megállapodott, a hobbiból pedig idővel hivatás lett:
- 1964 és 1977 között Monspart Sarolta sorozatban 14 magyar egyéni bajnoki címet, illetve 9 váltó és 11 csapat bajnoki címet szerzett;
- 1972-ben pedig első nem skandinávként győzött a Csehszlovákiában rendezett tájfutó világbajnokságon.
- Ugyanebben az évben ő lett az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratont.
Ez egyébként azért sem volt egyszerű feladat, mert akkoriban nők még nem indulhattak a versenyen, így fű alatt megszerezte egy honvédos edzőtársa rajtszámát, és az ordibáló versenybírók elől bújkálva állt be a rajtvonalhoz.
Az élsportolói karriernek aztán egy majdnem halálos kimenetelű kullancscsípés vetett véget, ami miatt gerincvelő-gyulladást kapott, és az egyik lába részben lebénult; nem tudta többé rendesen használni. A futás viszont ezután is az élete része maradt: Monspart a mozgásnépszerűsítés egyik legismertebb hazai arca lett, edzésterveket publikált, országszerte futó- és gyaloglóklubokat szervezett. És egészen 2021-es haláláig abban a tizenkettedik kerületi lakásban élt, ahová született, és ami márciustól a nagyérdemű előtt is megnyitotta ajtóit. A Monspart-ház bemutató előtti előadása alkalmával mi is ellátogattunk a Szilágyi Erzsébet fasorra.
*
Tágas előszoba, plafonig érő könyvespolcok; tipikus nagypolgári lakás, csak a szokásosnál több díj, kupa meg térkép dísziti a falakat és polcokat. No meg egy rakás kép: a Monspart-família fotói, mosolygó kisgyerekek, szigorú arcú felnőttek, Sarolta, amint egy erdőből előbukkanva a kamera felé kocog.
Nincs sok idő a könyvgerinceket böngészni (a Gyűrűk Ura-sorozat azért feltűnik), hamar tovább terelnek minket a tágas dolgozószóbába – itt is tengernyi könyv, de már utcafrontra nyílnak az ablakok –, pogácsával kínálnak, olyan az egész, mint egy házibuli szégyenlős első percei. Aztán feltűnik Gyabronka József (azaz Feledy Péter), és olyan természetességgel kezdi mutogatni a falon függő képeket, aztán merül hosszas sztorizgatásba a Monspart-család történetéről (eredetileg például a ház többi emelete is az övék volt, de állítólag elkártyázta egy kedves felmenő), hogy el is feledkezünk a pogácsáról.
Feledy (az igazi) 2025 januárjában hunyt el, addig ő is ebben a lakásban élt. Halála óta úgy maradt a berendezés, ahogy volt: tényleg abban az élettérben állunk most, ahol a híres házaspár a mindennapjait töltötte. Az előadást fiuk, Feledy Botond és felesége, Durica Katarina álmodta meg: kezdeni akartak valamit ezzel a különleges lakással, megosztani belőle valamit a nyilvánossággal. A szöveget Durica és a darabot rendező Tasnádi István közösen írta interjúk és podcastbeszélgetések alapján, tehát nagyrészt a páros tényleg elhangzott mondataiból.
Hamar világossá válik, hogy Monspart Sarolta élete a nulladik perctől regénybe illő történet: Budapest ostroma alatt az édesapja vele rohangált a piacra, hogy ne vigyék el katonának, a kicsi Sarolta pedig sokszor kecsketejet kapott – talán ezért lett olyan jó a sziklákon ugrándozásban, tartja a családi legendárium.
Petikém, ne untasd már őket!
– toppan be Péterfy Bori. Sportcipőben, melegítőfelsőben, tehát a háziasszony Monspart Saroltaként. „Gyertek, üljetek le! Szoktatok futni? Megy valaki a Vivicittára?”
A nappaliban már széksorok várnak, velük szemben kanapé – ide ülnek majd a színészek, gondolhatná az ember, de hát a Nemzet Sportolója nyilván nem nagyon ül le, Péterfy jórészt talpon tölti a kb. 80 perces előadást. Sőt, egy ponton a közönséget is felállítja – sokkal többet kéne az embereknek mozogniuk! (Ez egyébként csodálatos ötlet, a színházi fészkelődést remekül oldja a spontán edzés, bárcsak minden előadásban lenne ilyen!)
A darab innentől fogva tulajdonképp egy meghitt sztorizgatás: Monspart Sarolta hol viccelődve, hol halálos komolysággal meséli az életét, születéstől a külhoni versenyek izgalmaiig, a férjével való megismerkedéstől a kullancscsípésig és a kómában töltött hat napig.
Olykor elbeszélgetek a jó istennel. Azt szoktam kérni tőle: a csudába! Kaptam tőled egy világbajnoki címet, amihez kellett szerencse is. Ok, 1-0 ide. Utána elvetted a futólábamat, ezzel 1-1. Már nem törekszem a győzelemre, de szeretnék döntetlenben kiegyezni veled még pár esztendőre
– ez a 2020-as interjúnkban elhangzott passzus a darabban is visszaköszön, de szó esik még arról is, hogyan lett majdnem egy svéd újságíró felesége vagy miért döntött a gyerekvállalás mellett, miután korábban következetesen elutasította annak gondolatát is.
Feledy néha közbeszól, hogy nem úgy volt („igen, de így jobb a sztori!” – inti le Sarolta), olykor át is veszi a szót. Hol táncra perdülnek, hol elcsendesednek, a kábé harminc fős közönség meg pislogva figyeli, hogyan kel életre a két ember története, akik nem is olyan rég valóban ezek között a falak között éltek. Azon kívül, hogy olyan otthonosan mozognak a lakásban, hogy az ember tényleg vendégségben érzi itt magát, a két színész remekül használja a teret: ha kimennek a szobából, annak jelentése van, a szabad felületeket elfoglaló személyes tárgyak egyike-másika olykor szereplővé válik az előadásban. Közben a kanapé mögötti nagy ablakokban látni, ahogy lemegy a nap. És mintha ez is a forgatókönyv része lenne:
Összességében nehéz lenne ennél szebben emléket állítani Monspart Sarolta és Feledy Péter közös életének. A közegből, stílusból adódó lazaság ellenére nem marad el a katarzis, hiszen maga a történet (vagyis Monspart életútja) nyilván izgalmas, erős sztori. Ráadásul megtörténik itt az a ritka dolog, hogy a néző azzal az érzéssel távozik ebből az emlékekkel telezsúfolt lakásból, hogy tényleg megismerte kicsit Monspartékat. És az itt megismert Monspart Sarolta – nem jut eszembe találóbb szó – végtelenül vagány nő volt (nem véletlen játssza éppen Péterfy Bori): mindenre kész volt, hogy első legyen a sportban, amit hivatásául választott; egy percig sem hozták zavarba a körülmények, amik sokszor ellene dolgoztak – mondjuk mert a vasfüggönyön innenről próbálkozott világcsúcsot futni, hegyekben igencsak szegény országunkban edzett, ráadásul nőként versenyzett –, közben meg még a humora sem hagyta el. És aztán arra is képes volt, hogy betegsége után új értelmet találjon a sportban.
Nyilván nagy élmény egy ilyen embert megismerni, és most tulajdonképpen ezt teheti meg, aki a Monspart-házba látogat.
A Monspart-ház című darabot március elsején mutatták be, a színdarab szakmai partnere a Jurányi.
