Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) pénteken Választási Megfigyelési Missziót indított az április 12-ei parlamenti választások megfigyelésére a magyar hatóságok meghívására és korábbi igényfelmérő missziója ajánlásai alapján – közölték.
Az Eoghan Murphy által vezetett misszió központi munkacsoportja 15 nemzetközi szakértőből áll, akik Budapesten tartózkodnak. Március 7-től további 18 hosszú távú megfigyelő kezdi meg a munkáját az ország egész területén. Az ODIHR ezen felül 200 rövid távú megfigyelő felkérését tervezi, akik néhány nappal a választások előtt érkeznek majd. A központi munkacsoport és a hosszú távú megfigyelők csoportja 27 EBESZ tagállamból érkezik.
A csoport létszáma a 2022-eshez hasonló méretű.
Hosszú távú megfigyelőink hamarosan Magyarországra érkeznek, és az egész országban jelen lesznek a nagyvárosoktól egészen a falvakig, hogy gondosan figyelemmel kísérjék a választási folyamatot a szavazás előtt, alatta és utána. A választási tisztviselőkkel való találkozás mellett a jelöltekkel, a civil társadalom és a média képviselőivel is beszélni fognak, hogy a választási folyamat minden részletével kapcsolatban alaposan tájékozódjanak,
mondta Murphy.
Mi lesz a választási megfigyelők feladata?
A misszió szorosan figyelemmel fogja kísérni a választások minden fontos aspektusát, például
- a kampány lebonyolítását, beleértve a közösségi oldalakon zajló kampány;
- a kampányfinanszírozást;
- a választási hatóságok munkáját nemzeti, területi és helyi szinten;
elemezni fogja
- a jogi kereteket;
- a hatóságok által a dezinformáció felderítésére hozott intézményi intézkedéseket;
- a jelöltek médiában való megjelenését és a választási viták rendezését.
A megfigyelők értékelni fogják továbbá az ODIHR korábbi választási ajánlásainak végrehajtását is. A megfigyelési misszió tagjai a magyar hatóságok, a politikai pártok, a civil társadalom, a média és a nemzetközi közösség képviselőivel is találkozni fognak.
Jelentést is készítenek
„Mint mindig, missziónk teljes mértékben független és pártatlan. A választások értékelése az ODIHR által több mint 30 év alatt kidolgozott és kipróbált módszertanon alapul, amelyet a változó választási környezetre reagálva folyamatosan alakítunk” – mondta Murphy.
A választás napján az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének (EBESZ PA) és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) küldöttségei is csatlakoznak az ODIHR missziójához.
Az ODIHR a választások előtt körülbelül két héttel időközi jelentést tesz közzé, amelyben tájékoztatja a nyilvánosságot és a médiát a megfigyelési misszió tevékenységéről. A Misszió előzetes megállapításait és következtetéseit tartalmazó előzetes jelentését a választások másnapján teszi közzé.
A teljes választási folyamatot értékelő, ajánlásokat tartalmazó végleges jelentés néhány hónappal a választások után jelenik meg.