Számoltunk, kinek hány forint jóváírást jelenthet a januári nagy hideg miatti rezsikompenzáció
A 15 éve nem tapasztalt januári nagy hidegre hivatkozva a kormány minden fogyasztónak 30 százalékos rezsikompenzációt ígért, azaz átlagosan ennyit vesznek figyelembe mindenkinek túlfogyasztásként tavaly januárhoz képest. A kompenzáció jár gázfogyasztásra, egyedi fűtéssel rendelkezőknek (diktálósoknak és egyenletes részszámlásoknak), társasházban, lakásszövetkezetben lakóknak, távfűtéseseknek és előre fizetős órával rendelkezőknek is. Külön kérvénnyel (legkésőbb április 30-áig) bármelyik fűtési mód helyett áramra is adnak rezsikompenzációt. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy mindenki csak egyfajta energiára veheti igénybe a kedvezményt, és csak lakossági szerződéssel.
Az intézkedés a kormány számításai szerint 55 milliárd forintba kerülhet, és részben az energiacégekre kivetett plusz adóból teremtenék elő ennek költségét.
Fontos, hogy
– azaz az energiamennyiséget csökkentik a megadott számítási mód szerint, és így számolják ki, mennyi lesz a kompenzáció, amit jóváírnak a számlán. Ebből következik, hogy kifizetést nem lehet kérni, csak jóváírást a következő számlában (vagy ha egy számla nem fedi le a kompenzáció összegét, akkor számlákban.) Érdekesség, hogy az MVM tájékoztatója alapján a 30 százalékos rezsikompenzáció annak a fogyasztónak is jár, akinek tavalyhoz képest idén januárban nem nőtt a fogyasztása.
Megnéztük a rendeletet, az MVM tájékoztatóit, kérdéseket tettünk fel az állami cégnek – majd ezek alapján néhány példán keresztül számoltunk, kinek, hány forint lehet a jóváírás.
Rezsikompenzáció gáznál, részszámlás ügyfélnél, ha tavaly átlag alatti volt a fogyasztás
Akik éves elszámolásban vannak (részszámlások, vagy ahogy a köznyelv hívja, átalányosok), azoknál nem áll rendelkezésre a pontos januári gázfogyasztás, hiszen évente csak egyszer olvassák le a fogyasztásukat. Ezért náluk egy vélelmezett januári fogyasztás alapján számítják ki, mennyi lesz a 30 százalékos rezsikompenzáció:
- a kiindulópont a 2025-ös éves elszámolószámla szerinti éves földgázfogyasztás.
- Ez alapján meghatározzák, hogy mennyi lehetett a tavaly januári fogyasztás. A tavalyi fogyasztásból 19,4281 százaléknyi mennyiséget vesznek figyelembe tavaly januárra.
- Ezt a mennyiséget az idei januári hideg miatti többletigényhez igazodva 30 százalékkal megnövelik.
- Végül az így megnövelt földgázmennyiség 30 százalékának megfelelő mennyiség ellenértékét írják jóvá.
Akik tavaly éves szinten nem érték el az átlagfogyasztást, vagy éppen annyit fogyasztottak, azoknak – mint az ábrán is látszik – pár ezer és 14,4 ezer forint között lehet a jóváírásuk a következő éves elszámolásnál.
Minden részszámlásra érvényes, hogy május 16-a után kezdik kiküldeni az elszámoló számlát. Ha valakinek ez hamarabb lenne esedékes, akkor az első részszámlában számolják el a rezsijóváírást.
Rezsikompenzáció gáznál, részszámlás ügyfélnél, ha tavaly átlag feletti volt a fogyasztás
Mivel nem találtunk sem a rendeletben, sem az MVM tájékoztatójában arra vonatkozó utalást, hogy mi a helyzet azokkal, akik tavaly éves szinten túllépték az átlagfogyasztási határt (63 645MJ, ami mintegy 1729 köbméternek felel meg), megkérdeztük az MVM-et, hogyan, milyen árral számolják ki nekik a kompenzációt. Rezsicsökkentett áron, vagy a mennyiség szerint arányosítva, rezsicsökkentett és versenypiaci áron? Azt válaszolták, hogy
Válaszukból arányosítás következik, vagyis a tavaly elfogyasztott mennyiség arányában lesz a jóváírt mennyiségnél rezsicsökkentett és versenypiaci ár is. Ábránkon látszik, hogy akik tavaly is túllépték már a rezsicsökkentett mennyiséget, azoknak mennyiségtől függően – és persze a versenypiaci árat is tartalmazó árral – jóval nagyobb lehet a jóváírás azokhoz képest, akik nem lépték túl. Náluk a kompenzáció 30, de akár 90 ezer forint feletti is lehet.
Rezsikompenzáció gáznál, részszámlás ügyfélnél, ha tavaly átlag alatti volt a fogyasztás, idén azonban átlag feletti
A részszámlás ügyfelekre a jogszabály tartalmaz egy olyan előírást, hogyha a fogyasztó tavaly az éves elszámoló számlája alapján nem lépte át a kedvezményes sávhatárt, illetve a nagycsaládosok kedvezményes sávhatárát, akkor neki az idei elszámoló számlában sem lehet magasabb, versenypiaci díjat (amely több mint 7,5-szerese az átlagfogyasztás alattinak) felszámolni. Ez azt jelenti, hogy
Vagyis számára a 2026-os teljes fogyasztást rezsicsökkentett áron számolják el, felső korlátozás nélkül. Plusz megkapja a 30 százalékos jóváírást is a tavalyi fogyasztása alapján (lásd első ábránkon – maximum 14,4 ezer forint).
Annak viszont, aki az idén átlépte a sávhatárt, egyre nagyobb lehet a kedvezménye is. Mint ábránkon is látható, 10 köbméter sávhatár-átlépésnél 7 ezer forint lehet a megtakarítás, 20 köbméternél már majdnem annyi (14 ezer forint), mint a maximális átlagfogyasztás alatti kompenzáció, 200 köbméteres sávhatárátlépésnél pedig 140 ezer forint feletti összeget takaríthat meg amiatt, hogy csak reszicsökkentett árat fognak neki elszámolni 2026-ra.
Rezsikompenzáció gáznál, diktálós ügyfélnél
A diktálósaknál jóval egyszerűbb a számítás, náluk ugyanis
- a 2026. januári gázfogyasztásból indulnak ki (ez egy vagy két havi számlán jelenik meg, attól függően, melyik nappal számoltak el),
- és a januári gázfogyasztás 30 százaléka lesz a mennyiségi kedvezmény, amely alapján jár a jóváírás.
Az MVM válasza szerint olyan áron, mint ahogy elszámolták volna rezsistop nélkül a januári napokra eső fogyasztást. Ha átlag alatti volt a fogyasztás (vagyis kevesebb, mint 356,5 köbméter), akkor – mennyiségtől függően – néhány ezer és maximum 11,4 ezer forint közötti lehet a kompenzáció.
Ha pedig átlag feletti volt a januári fogyasztás, akkor több tízezer forint lehet a rezsikompenzáció – jelentős túlfogyasztásnál példáink alapján akár a 70 ezer forintot is megközelítheti.
A diktálós ügyfelekhez március elején érkezhetnek meg az első kompenzációs számlák.
Egyéb esetek gázfogyasztóknak
Rezsikompenzáció gáznál, társasházban, lakásszövetkezetben: a lakossági fogyasztónak minősülő társasházaknál, lakásszövetkezeteknél mérési pontokra (felhasználási helyekre) vetítve fogják kiszámolni a sávhatárt és a kedvezmény mértékét, figyelembe véve, hogy a lakóépületben hány önálló lakás van.
Rezsikompenzáció távhősöknél: itt az a szabály, hogy a 2026 januárra eső hőfelhasználásból indulnak ki. A kompenzáció pedig a szolgáltatási díj alapdíj nélküli díjrészének 30 százalékával lesz egyenlő. Ezt az árkedvezményt nem az MVM, hanem a távhőszolgáltatók érvényesítik elszámolásaikban.
Rezsikompenzáció előre fizetős mérősöknél: azoknál az ügyfeleknél, akik előre fizetős mérővel vételezik az energiát, nem számolgatják, hogy mennyi volt az idei januári fogyasztás, és annak mennyi lenne a 30 százaléka, hanem az érintettek egységesen 7 ezer forint jóváírást kapnak a folyószámlájukon, legkésőbb március 31-ig. Ez vonatkozik a gázfelhasználókra, és amennyiben valaki áramra kérvényezi a kompenzációt, és előre fizetős árammérője van, akkor rá is.
Rezsikompenzáció áramra
Áramfogyasztásra csak külön kérvény ellenében vehető igénybe a kompenzáció, de ha valaki áramra kéri azt, akkor nem kaphatja meg gázra is. Villamosenergia mennyiségi kedvezményre azok az ügyfelek jogosultak, akiknek a felhasználási helyén
- nincs egyetemes földgázszolgáltatás, vagy van egyetemes földgázszolgáltatás, de nincs gázóra,
- illetve ha van egyetemes földgázszolgáltatás, de a földgázkedvezményt nem kívánják igénybe venni.
De nem kell feltétlenül fűtésre használni az áramot ahhoz, hogy áramra lehessen kérni a kompenzációt, így például azok is kérhetik áramra, akik tűzifával fűtenek. A nyilatkozatot csak akkor töltsék ki az ügyfelek, ha a kedvezményt biztosan az áramfogyasztásukra kérik – javasolja az MVM tájékoztatójában. A nyilatkozat nem módosítható és nem vonható vissza.

A számítás hasonló, mint a gáznál:
- egyenletes részszámlázásnál a legutolsó elszámoló számlán szereplő éves mennyiség januárra eső részét veszi alapul az MVM, melyet 30 százalékkal megnövel, majd e megnövelt mennyiség 30 százalékának megfelelő mértékű, egyszeri mennyiségi kedvezményt biztosít.
- Ha rendelkezésre állnak diktált vagy távleolvasott mérőállások, az MVM az idén januárra számított villamosenergia-felhasználás 30 százalékának megfelelő mértékű mennyiségi kedvezményt biztosít.
A villamosenergia-kedvezmény a nyilatkozattételt követően érvényesíthető a számlákban. Érvényes nyilatkozatot tenni kizárólag az MVM által biztosított nyilatkozati űrlapon vagy az MVM online felületein van lehetőség:
- az online ügyfélszolgálaton,
- az applikációban,
- a weboldalunkon.
A mennyiségi kedvezményt áramra legkésőbb egy 2026. április 30-ig leadott nyilatkozattal lehet érvényesíteni. Azok is kérhetik áramra a rezsikompenzációt, akiknek napelemük van.