Kristállyal a ruhájában cikázott az autójával egy fiatal katona Kecskeméten
A rendőrök péntek este elfogtak egy húszas évei elején járó katonát, aki Kecskeméten világítás nélkül, cikázva közlekedett autójával.
Az ügyészségi közlemény szerint a férfi ruhájában és kocsijában kristályt találtak, egy korábbi napon fogyasztott is kábítószert. Az elkövető lakóhelyén tartott kutatáson a kábítószer adagolásához szükséges mérleg, zacskó és egyéb csomagolóanyag került elő.
Mivel a férfi katona volt, kábítószer-kereskedelem gyanújával a nyomozó ügyészség hallgatta ki. A férfi a megalapozott gyanú szerint anyagi haszonszerzés érdekében, értékesítés céljából szerzett meg ismeretlen személytől kábítószernek minősülő anyagot.
A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását kedden– a katonai fegyelmi okra, és arra figyelemmel, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye – egy hónapra elrendelte. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
A férfi szolgálati jogviszonya az eljárás alatt megszűnt.
A gyanúsított terhére róható bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.