Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
Ismét az energia és az ukránokkal mélypontra jutott kapcsolat témájában jelentkezett videóval Orbán Viktor, a védelmi tanács ülése után.
A miniszterelnök előbb emlékeztetett arra, hogy január 27-e óta nem jön kőolaj Ukrajna felől Magyarországra a Barátság vezetéken. A kormányfő nem tette hozzá, hogy a szállítás alapvetően egy orosz támadás okozta rongálódás miatt állt le, ellenben ismét megjegyezte, hogy az ukránok szerinte politikai megfontolásból nem indítják újra a szállítást.
„Meghallgattam a nemzetbiztonsági szolgálatok beszámolóit, látom, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében” – jelentette ki a kormányfő, azzal folytatva, hogy mindezek miatt elrendelte a kritikus energetikai létesítmények fokozott védelmét.
A kiemelt energetikai létesítmények közelébe katonákat és a támadások elhárításához szükséges eszközöket is telepítünk. A rendőrség a kijelölt erőművek, elosztóállomások és irányítóközpontok környékén nagyobb erőkkel járőrözik majd. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében pedig elrendeltem a drónrepülési tilalmat
– sorolta a rendkívüli intézkedéseket a kormányfő.