Provokáció? Rasszizmus? A Benfica–Real meccs botránya a futballt irányítók tehetetlenségére is rámutat
Vinícius Júnior remek gólt szerez, majd a szögletzászlónál táncol, 1–0-ra vezet Lisszabonban a Real Madrid. A Benfica játékosainak és szurkolóinak ez nem tetszik. A felek ismételten összeszólalkoznak – Vinícius kap egy sárga lapot provokatív gólörömért –, majd az incidensek folytatódnak.
Francois Letexier keresztbe téve felemeli a kezeit, ezzel jelezve, hogy a FIFA protokolljának megfelelően megszakítja a mérkőzést. A kényszerszünet után a BL-találkozó folytatódik, a Real Madrid megőrzi minimális előnyét, 1–0-ra győz, majd elkezdődik a nyilatkozatháború a közösségi médiában, a sajtótájékoztatón és minden létező felületen.
A szemlélő – hozzáállástól és temperamentumtól függően – felháborodik, szomorkodik, sóhajt egyet, a szemeit forgatja, vagy pattogatott kukoricáért nyúl.
Sok néző érezheti azt, hogy Vinícius egy végtelenül irritáló figura, aki tudatosan provokálja az ellenfelet, ugyanakkor egyből ugrik arra, ha őt inzultálják. Sok néző érezheti azt, hogy a futball irányítói nem tesznek eleget a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások ellen, és a játékvezetőknek többször kellene közbelépniük. Bizonyosan vannak olyanok is, akik azt mondják, milliomosokról – milliárdosokról – van szó, el kell viselniük, amit kapnak. S vannak olyanok, akik meggyőződéssel állítják: a hasonló incidensek nem méltók a futball szellemiségéhez, nem valók a pályára, és még erősebben fel kell lépni ellenük.
A közönség szemével ennek az éremnek nemcsak kettő, hanem még több oldala van. A résztvevőktől pedig két merőben eltérő történetet hallhatunk. A Benfica az alábbi videót tette ki, és állítja, a Real Madrid játékosai nem hallhatták, hogy mit mondott Prestianni. A lisszaboni klub nyilvánosan kiállt játékosa mellett.
Como demonstram as imagens, dada a distância, os jogadores do Real Madrid não podem ter ouvido o que andam a dizer que ouviram. pic.twitter.com/7JF9AVuhEM
— SL Benfica (@SLBenfica) February 18, 2026
Kylian Mbappé inkább ki sem mondta Prestianni nevét (a 25-ös számú játékosként hivatkozott a Benfica argentin légiósára), és határozottan állította, a szélső többször majomnak nevezte Viníciust. Prestianni közösségi oldalain tudatta: nem történt ilyen, a Real brazil támadója „félreértette” a beszólását. Vinícius arról írt, hogy „semmi újjal” nem találkozott, nem ez az első ilyen eset.
„A rasszisták mindenekelőtt gyávák. A szájuk elé húzzák a mezüket, ezzel is bizonyítván, milyen gyengék. Másfelől védik őket olyan emberek, akiknek elvileg fel kellene lépniük ellenük és meg kellene büntetniük őket” – jelentette ki.
A mérkőzés legjobbja, Aurélien Tchouameni megerősítette, a realosok úgy értették, hogy Prestianni lemajmozta Viníciust. A középpályást a portugál Record idézte: elmondása szerint Prestianni azzal „védekezett”, hogy nem majomnak (mono), hanem köcsögnek (maricón) nevezte a brazilt. A két vezetőedző is kétféleképpen látta a történteket: Álvaro Arbeloa elfogadhatatlannak tartotta a jelenetsort, a Benficát irányító (és a meccs hajrájában kiállított) José Mourinho viszont szót ejtett Vinícius felelősségéről is. Érdekes, hogy a Benfica volt csapatkapitánya, a klub mezét több mint ötszáz meccsen viselő brazil Luisao egyértelműen Prestianni ellen foglalt állást, és felvetette a labdarúgóéletet irányító szervezetek felelősségét.
Az eset egész biztosan nem futballpályára való – ebből a szempontból mindegy, hogy minek nevezte Prestianni Viníciust, a beszólás önmagában felesleges volt, és Vinícius viselkedése sem segítette azt, hogy nyugodtan folyjon tovább a találkozó. Az UEFA eljárást indít, és várhatóan büntetések sorát fogja kiszabni – az európai szövetség kora délután tudatta, hogy vizsgáló tisztviselőt nevez ki, és csak az események feltárása után kommentálja az esetet.
Ahogy az Amazon Prime pályaszéli értékelésében elhangzott, most kapta meg a legnagyobb nyilvánosságot a FIFA által bevezetett és minden tagszövetség számára kötelezővé tett diszkrimináció- és rasszizmusellenes eljárásrend. A szabályozást a futballistákkal konzultálva, egy játékostanács ötletét elfogadva fogadta el a szervezet.
„Szerintem sok néző nem értette, pontosan mi történik, még meg kell tanulnia mindenkinek ezt az új játékvezetői jelzést (…) Sajnos sok stadionban történnek hasonló esetek. Jó döntés volt a bírótól, mert a meccs megszakításával elérte, hogy mindenki lenyugodjon.
Ilyen magas szintű meccsen most láthattunk először hasonló döntést. Fontos témáról van szó, nem intézhetjük el egy kézlegyintéssel.
Egy edukációs folyamatban vagyunk. Mindenkinek fontos ez: ez a világunk, ez a kedvenc játékunk, közösen kell megvédenünk” – magyarázta Clarence Seedorf, aki maga is részt vett a protokoll kidolgozását megelőző tanácskozásokban. Seedorf a mérkőzés után Mourinho reakcióját is bírálta.
„Igaza van, amikor azt mondja, nem tudja, ki mond igazat, így nem tud döntést hozni – az esetet úgyis kivizsgálják (…) Ugyanakkor szerencsétlenül fogalmazott, mert azt sugallta, hogy Vinícius provokatív viselkedésének következménye a rasszista abúzus” – idézi az egykori kiváló középpályást a The Athletic.
A FIFA fegyelmi szabályzatának 15. pontja tartalmazza a diszkriminatív és rasszista incidensekkel kapcsolatos protokollt, Lisszabonban ennek az alkalmazását láthattuk. A jelzés egyben a VAR-nak is szól, mert a rögzített felvételeknek (és hanganyagnak) szerepe lehet a pályán, illetve később, az esetleges fegyelmi eljárás során.
Az MLSZ fegyelmi szabályzatát idézve: „A játékvezető a három lépésből álló diszkrimináció-ellenes FIFA eljárást alkalmazza az idevonatkozó szabályzatokkal és körlevelekkel összhangban. Az eljárás lehetővé tesz a játékvezető számára, hogy 1) megszakítsa a mérkőzést, 2) felfüggessze a mérkőzést és 3) beszüntesse a mérkőzést.”
Elképzelhető, hogy valódi diskurzust csak az hozna, ha egy játékvezető eljutna a 3) pont alkalmazásáig egy nagyon magas presztízsű mérkőzésen. A labdarúgóvilág szervezetei a kilencvenes években kezdtek erősebben fellépni a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások ellen, valamelyest vissza is szorították ezeket, ám újra és újra előfordulnak incidensek.
A játékosok, csapatok egyik legerősebb demonstratív ellenlépése a levonulás. Marco Zoro, a Messina elefántcsontparti játékosa bő húsz éve nagy meghökkenést keltett azzal, amikor felkapta a labdát, és az öltözőbe akart vonulni vele, mivel megelégelte az Inter-ultrák rasszista inzultusait. Az esetről visszapillantó cikket író La Gazzetta dello Sport feltette a költői kérdést:
Vajon mi változott azóta?
Nem biztos, hogy olyan sok minden. A világszövetség, illetve a kontinentális és nemzeti szövetségek rendre hangzatos dörgedelmekkel rukkolnak elő, és annyit elérnek, hogy többnyire rend van, de a diszkrimináció és a rasszizmus ettől még normalizált lelátón és pályán, amatőrtől a profi szintig egyaránt. Olyannyira, hogy van, amikor nem is tűnik fel. Ha visszalapozzuk az archívumot, Argentínától Oroszországig, Svédországtól Ausztráliáig, Mexikótól Kínáig találunk incidenseket. Az nagyon is változatos, hogy épp milyen etnikumú vagy bőrszínű játékos kapta a szidalmakat (afrikai és dél-amerikai mérkőzéseken is voltak már botrányok)…
Az utóbbi években egyre többen reagálnak levonulással, ami kifejezetten kényelmetlen helyzetbe hozza a döntéshozókat. Minél magasabb szintű meccsről van szó, annál inkább: egy német–hondurasi utánpótlásmeccsen vagy egy U18-as Hoffenheim–Liverpool találkozón alig kelt feltűnést a gesztus, de ha az AC Milan vonul le, az már mindenhol hír.
A futball bizonyos értelemben a társadalom tükre, és a labdarúgást felügyelő, szervező testületeknek nagyon nehéz dolga van, ha meg akarják változtatni akár a lelátói tömegek, akár a sportot igazoltan űzők viselkedését. A labdajátékok törzsisége ugyanis megágyaz az incidenseknek: az ellenfél játékosa másik „törzsbe” tartozik, sikere (gólja) önmagában is provokatív gesztus, és ha még egy futballista viselkedésével is olajat önt a tűzre, akkor arra reakció is érkezik – országtól, csoporttól, világnézettől, előítéletektől függően. Érdemes elolvasni Szegedi Péter Az első aranykor című, a második világháború előtti magyar labdarúgással foglalkozó könyvét, és különösen annak rendbontásokkal foglalkozó részét ahhoz, hogy megértsük, itthon is milyen mély gyökerei vannak a problémának.
Nick Hornby a Fociláz című könyvében foglalkozik mind a provokatív gólörömökkel, mind a lelátói erőszakkal és rasszizmussal, és a kilencvenes évek elején feltett kérdései máig aktuálisak.
- Hogyan lehet megküzdeni a nemkívánatos jelenségekkel?
- Mekkora a lelátói közösség, a játékosok és a média felelőssége?
- Milyen radikális lépéseket lehetne tenni?
- És valóban előrelépés-e az, ha a szurkoló elhordja mindennek az ellenfél játékosát, de legalább nem tesz ehhez hozzá rasszista jelzőket?
- Vagy csak egy nagyon soványka vigasz?
Közel harmincöt évvel a Fociláz kiadása után még nem egyenesedtek ki a kérdőjelek. A szövetségek rommá büntethetik a tagszövetségeket és klubokat, betilthatnak szektorokat és stadionokat, a klubok kitilthatják a fanatikusokat, be lehet mindent kamerázni, ám ettől önmagában még nem oldódik meg semmi. Másfelől megközelítve: ugyanezek a szervezetek (és a szponzorok, illetve a közvetítési jogokat milliárdokért megvásárlók) nem tehetik meg, hogy ne legyen szervezett fellépés, mert akkor a show-t szolgáltatók – a játékosok – fognak teljes joggal felháborodni, levonulni, esetleg sztrájkolni.
Incidens esetén pedig mindenki védekező üzemmódba kapcsol. A klub kiáll megvádolt játékosa mellett (legalábbis addig, amíg bizonyító erejű felvétel vagy vallomás nem érkezik, mert akkor kihátrál mögüle), elszigetelt esetről, elfogadhatatlanul viselkedő egyénekről kommunikál. A megvádolt egyén vagy csoport vagy tiltakozik a gyanúsítás ellen, vagy megpróbálja elmagyarázni, hogy nem is úgy gondolták, és ma már mindenki túlérzékeny… A végén marad egy csomó büntetés, és a keserű szájíz.
Aligha lesz másképp ez a Benfica–Real Madrid utóéletével.
