Meddig maradhat még a székében a brit miniszterelnök?

Keir Starmernek különleges tehetsége van – ahhoz, hogy elidegenítsen magától mindenkit.

Ezt nem egy jobboldali újság írta a brit munkáspárti miniszterelnökről, hanem a legfontosabb baloldali lapban, a The Guardianben kezdte így a kormányfőről szóló véleménycikkét a szerző, Nesrine Malik. Starmer ugyanis kezdi elveszteni a szavazóbázisát: sem a jobb-, sem a baloldalon, de a politikai centrumban sincsenek már igazán hívei.

Így aztán nem meglepő, hogy a közvélemény-kutatások szerint is zuhanórepülésbe kezdett a népszerűsége. Arról vita folyik ugyan, hogy a brit történelemben Starmer lenne-e a legnépszerűtlenebb kormányfő (ahogyan azt a Times írta), vagy inkább Liz Trussé ez a nem túl megtisztelő cím, ami a YouGov közvélemény-kutató felméréseiből derül ki. Truss 2022-ben mindössze pár hétig volt miniszterelnök, miután egy fejessaláta fonnyadási idejénél gyorsabban bukott bele az adócsökkentési tervei okozta káoszba.

Az Ipsos felmérései szerint, amióta 1977-ben elkezdték feltenni ezt a kérdést, egyetlen miniszterelnökkel sem voltak annyira elégedetlenek a brit választók, mint Starmerrel.

A jelenlegi kormányfő 13 százalékon állt tavaly ősszel az intézetnél, igaz, januárra 15 százalékra javult az elismertsége – ez a kis növekedés hozzájárulhatott ahhoz, hogy még nem bukott meg az újabb és újabb botrányok dacára sem.

Malik szerint a minimális erősödésben szerepet játszhat a kormányfő nemzetközi porondon, így a müncheni biztonságpolitikai konferencián nyújtott teljesítménye. Például az, hogy védelmi és külpolitikai kérdésekben erőt tudott mutatni, és a nyugati országok katonai és külpolitikájának összehangolásában aktív szerepet vállalt. Starmer a védelmi kiadások emelését is meghirdette Münchenben, de az is friss bejelentés, hogy az Egyesült Királyság repülőgéphordozó flottát telepítene az Atlanti-óceánra.

Mindez azonban nem felejteti el a választókkal azt, hogy a munkáspárti kormány számtalan alkalommal szegte meg a választási ígéreteit az elmúlt másfél évben, amióta hatalomra került. A 2024 nyarán elsöprő választási győzelmet arató munkáspárti miniszterelnök ezt ráadásul rossz (személyi) döntésekkel is „megspékelte”.

Ami az ígéretek megszegését illeti, a brit Sky News 19 pontban sorolta fel azokat a nagyobb pálfordulásokat, amelyeket a Munkáspárt, illetve a Starmer-kormány végrehajtott. Ezek közül a legsúlyosabb ígéretszegés az a burkolt adóemelés volt, amit decemberi cikkünkben ismertettünk részletesen. Ennek lényege az, hogy az inflációtól és a bérnövekedéstől eltekintve a kormány változatlanul hagyta a személyi jövedelmi adónál a sávokat, így sokan automatikusan magasabb adókulcsot jelentő sávba csúsztak át.

Ráadásul a GDP az utolsó negyedévben mindössze 0,1 százalékkal nőtt. Ha pedig az inflációt is beleszámítják, akkor a brit statisztikai hivatal szerint a „reál GDP” fejenkénti alakulása mínusz 0,1 százalék volt. Ez az érték az egymást követő második negyedévben volt negatív az Egyesült Királyságban, azaz hiába mutat ki a statisztikai hivatal összességében minimális növekedést, ezt az emberek nem igazán érzékelhetik.

Amit érzékelhetnek, hogy a gyenge gazdasági teljesítmény dacára bekövetkezett bérnövekedés miatt a munkanélküliség ötéves csúcsra ugrott a szigetországban:

elérte az 5,2 százalékot.

Mindez természetesen szintén nem tesz jót Starmer és kormánya megítélésének, hiszen a 2024-ben hatalomra került Munkáspárt a gazdaság dinamizálását ígérte.

Starmeren a választók most egyszerre kérik számon az elveket és az együttérzést. A Munkáspárt ugyanis éppen azokat a szegényebb rétegeket sújtotta számos intézkedéssel, melyek rá szavaztak 2024-ben. Mindeközben a jobboldalról nem tudott szavazatokat szerezni, hiszen az ott éppen összeomlóban lévő Konzervatív Párt helyébe egyre inkább a szélsőséges és populista Reform (UK) Párt lép, amelyet Nigel Farage vezet.

Farage a brexit egyik legfőbb propagálója volt. Bár szakértők szerint a brit gazdaság az EU-ból való brit kilépés miatt is küzd válsággal, most a Reform azt használja ki, hogy a két eddigi nagy párt egyike sem tudott megbirkózni az Európai Unióból való távozás negatív hatásaival.

Paradox módon tehát most az a párt vezeti a szigetországban a népszerűségi listákat – megelőzve a Munkáspártot és a konzervatívokat –, melynek vezetője az országnak óriási gazdasági károkat okozott. Farage népszerűsége persze nem a gazdasági programjával, hanem a bevándorlóellenes állásfoglalásaival magyarázható.

A populista vezér igencsak képletesen fogalmaz: szerinte soha nem érkezett annyi fiatal férfi bevándorló illegális úton, csónakokkal Angliába, mint Starmer idején.

A közvélemény egyre inkább fogékony a Reform üzenetére – sokak számára a bevándorlás már fontosabb kérdés, mint a gazdasági helyzet. A Gallup friss kutatása szerint a bevándorlás és a migráció a világ országai közül – nagy valószínűséggel – Nagy-Britanniát foglalkoztatja a legjobban. A Reform szavazói pedig különösen fogékonyak erre a kérdéskörre.

Farage azt mondja, a konzervatívok 14 hosszú év alatt (2010 és 2024 között) juttatták katasztrófába az országot, a Munkáspártnak ehhez elég volt 18 hónap is. A populista ellenzéki pártvezér nemcsak a legnépszerűtlenebb, hanem a leghaszontalanabb miniszterelnöknek is nevezte Starmert egyik legutóbbi beszédében.

Starmer azonban nem adja fel a miniszterelnökséget. Azt mondta: „nem sétál el” a felelősség elől, és egyelőre megszerezte a többi kormánytag támogatását is ahhoz, hogy hivatalában maradhasson. A bukáshoz pár nappal ezelőtt került a legközelebb, amikor egyre több részlet derült ki arról, miként nevezhette ki hatalomra kerülése után nem sokkal Peter Mandelsont washingtoni nagykövetnek. Mandelsonról tudható volt, hogy baráti viszonyban állt a szexuális bűnözővel, a kiskorú lányok prostitúciója miatt elítélt, illetve újabb vádak alá helyezett, de 2019-ben egy New York-i börtönben elhunyt Jeffrey Epsteinnel.

A Mandelson-botrány miatt sorra hullottak a fejek a munkáspárti kormányfő körül.

• Lemondott Tim Allan, a kommunikációs vezető,
• majd a befolyásos kabinetfőnök, Morgan McSweeney is.

Starmer azonban megtartotta miniszterei bizalmát, így maradhatott a posztján.

A miniszterelnök azzal érvelt: nem hagyhatja, hogy országa káoszba süllyedjen a lemondásával.

Ugyanakkor a miniszterei is kivártak napokig, amíg támogatásukról biztosították. A skót munkáspárti vezér, Anas Sarwar pedig lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. Erre meg is volt az oka: a Skót Munkáspárt a kormányfő népszerűségvesztésével párhuzamosan gyengülni kezdett, márpedig májusban választásokat tartanak Skóciában.

McSweeney lemondása ugyanakkor súlyos következményekkel járhat. A kabinetfőnök Starmer egyik fő bizalmasa és tanácsadója volt, a helyzete pedig akkor vált tarthatatlanná, amikor kiderült, hogy fontos szerepe volt Mandelson kiválasztásában a washingtoni nagyköveti posztra. A Munkáspárt és a kormány vezetői ugyan azt állították, hogy Mandelson megtévesztette őket, amikor a múltjáról kérdezték és átvilágították, ám ezzel aligha zárult le az ügy.

Starmer már tavaly szeptemberben menesztette Mandelsont, amikor az Epstein-aktákban kínos részletek kerültek nyilvánosságra Amerikában a nagykövet és Epstein kapcsolatáról. Amikor az amerikai igazságügyi minisztérium újabb és újabb dokumentumokat tett közzé, akkor pedig kiderült az is, hogy a 2008–2009-es világválság idején Mandelson – mint a brit gazdasági kormányzat tagja – érzékeny, a piac befolyásolására alkalmas információkat osztott meg Epsteinnel, aki nagy pénzekkel játszott a tőzsdéken. Időközben

Mandelson ellen büntetőeljárás indult Nagy-Britanniában, és házkutatást is tartottak az irodáiban, noha egyelőre nem tartóztatták le a munkáspárt politikust.

Mindez azonban nem jelenti az ügy lezárását. Sokan továbbra is Starmer lemondását követelik, ám a legtöbben azt valószínűsítik, hogy a skóciai választásokig „kihúzza” a miniszterelnök, és csak az esetleges fiaskó után lesz hajlandó távozni. A kormány bizonytalanságát mutatja, hogy eredetileg azt tervezték: néhány helyen elhalasztják a skóciai regionális választásokkal egy időben tartandó önkormányzati voksolások egy részét is. Ezt a lépést sokan támadták, különösen Farage, de a kabinet most visszakozott. Ezzel viszont a helyhatóságokat hozták nehéz helyzetbe, a harminc érintett önkormányzatnál ugyanis nem voltak felkészülve arra, hogy mégiscsak meg kell szervezniük idén a voksolást.

Nem segíti Starmer helyzetét az sem, hogy kiderült: a Munkáspárt „agytrösztjének” számító cég, a Labour Together egy jobboldali tényfeltáró újságíróról, a The Sunday Times munkatársáról rendelt meg adatgyűjtést. Gabriel Pogrundot az év újságírójának is jelölték, és a munkáspárti háttérintézmény megbízóként a The Sunday Times munkatársának zsidó vallása és ideológiai nézetei után is érdeklődött.

Mindezek után nem csoda, ha a Politico közvélemény-kutatásokat összesítő aloldala szerint a Reform UK jelenleg a választók 28 százalékára számíthatna Nagy-Britanniában, a Munkáspárt támogatottsága pedig mindössze 19 százalékos. Még rosszabb helyzetben vannak a folyamatos válságban lévő toryk, akik 17 százalékon állnak. Érdekes a Zöldek erősödése, ez a párt jelenleg 14 százalékon áll, részben a Munkáspárt lemorzsolódó szavazóiból építve a bázisát.