Hadházy Ákos kiderítette a hatvanpusztai zebrák neveit
Már a nevüket is tudjuk egy hozzám eljuttatott dokumentumból a hatvanpusztai zebráknak – írja legfrissebb Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A hozzá eljutott információk szerint a következőképp keresztelték el az állatokat:
- Szuszi (a képviselő szerint ő az egyetlen kanca),
- Pizsi,
- Pulcsi,
- Lolka,
- Bolka,
- Pacsi,
- Bendegúz,
- Tihamér.
Csak azt nem tudjuk, hogy közülük hányan vannak még életben, és a maradékukat melyik közeli állattartó telepre vitték. De azért megpróbáljuk kideríteni
– tette hozzá Hadházy, emlékeztetve rá, hogy nemrég érdeklődött a rendőrségnél, de ők „annak ellenére nem hajlandóak megkérdezni Lőrincet”, hogy többen is azt állították, hogy az állatokat levadászták. A képviselő ígéri a követőinek, hogy megpróbál hivatalos úton utánamenni a dolognak, de elmondása szerint jobban bízik abban, hogy a helyiek segítenek majd neki tisztázni a zebrák sorsát.
Sajnos, aki állítása szerint tudja, hogy pontosan hová vitték a megmaradt állományt, nem meri elmondani. A többiek pedig csak az elhullásról (levadászásról) és elszállításról tudtak, a célállomásról nem. De egyszer biztosan kiderül a sorsuk, egy kormányváltás esetén biztosan
– zárta bejegyzését.