A posta ma kezdi kézbesíteni a választási értesítőinket, de aki nem tud addig várni, elmondjuk mi van benne
A hivatalos tájékoztatás szerint pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról, de a szemfülesek az ügyfélkapun már tegnap este kiszúrhatták a küldeményt.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) névre szóló küldeményében külön közli a választópolgárokat, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben. Az értesítők nyomtatása a névjegyzék február 4-ei állapotnak megfelelően történik, kiküldésével az NVI a Magyar Postát bízta meg, a választásig remélhetőleg mindenkihez el is jut a dokumentum.
Hivatalosan persze jóval korábban, február 20-ig kell megérkeznie az érteítőknek az összesen 7,6 millió választópolgárhoz, ha valaki mégsem kapja meg, a jegyzőnél (a helyi választási iroda vezetőjénél) jelezheti, ebben az esetben új értesítőt állítanak ki számára.
Mit kell tartalmaznia a dokumentumnak?
Az értesítőben a választópolgár személyes adatai közül a nevének, a születési nevének, a születési idejének és a lakcímének kell szerepelnie. Feltünteti továbbá a dokumentum a szavazás helyét, így a szavazókör címét, a szavazás idejét, és azt, hogy a választópolgár melyik választókerületben, településen gyakorolhatja választójogát. Jelölik azt is, hogy a szavazókör akadálymentesített-e.
A szabályokra is felhívják a figyelmet annak érdekében, hogy a választópolgár biztosan érvényes szavazatot adjon majd le: a választópolgár a parlamenti választáson egy egyéni képviselőre és egy pártlistára szavazhat, amennyiben nem szerepel a nemzetiségi névjegyzékben, vagy nemzetiségi névjegyzékbe vételénél nem kérte, hogy az terjedjen ki az országgyűlési képviselők választására is.
Jelenleg fontos határidők
Ha a választópolgár a pártlisták helyett inkább a nemzetisége országos önkormányzata által állított listára kívánna szavazni, április 2-án 16 óráig kérheti felvételét a nemzetiségi névjegyzékbe az országgyűlési képviselők választására kiterjedő hatállyal. Azok a választópolgárok, akik szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben, egy egyéni képviselőre és nemzetiségük országos önkormányzata által állított listára szavazhatnak.
Ha a nemzetiségi választópolgár a nemzetiségi lista helyett mégis pártlistára kíván szavazni, ezt április 9-én 16 óráig kérheti.
Az értesítőben tájékoztatás olvasható a mozgóurnás szavazás, az átjelentkezés, a külképviseleti szavazás és az akadálymentes szavazókör igénylésének módjairól.
Azoknak, akik még nem nagykorúak, de az április 12-ei választásig betöltik 18. életévüket, ugyancsak most kell megkapniuk az értesítőt.
Az értesítő felhívja a figyelmet arra, hogy a szavazáshoz a választópolgár vigye magával érvényes személyazonosító igazolványát vagy útlevelét vagy vezetői engedélyét, és figyelmeztet az okmányok érvényességének ellenőrzésére. Hangsúlyozzák, hogy hiába dübörög a digitális átállás, a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) alkalmazás most még nem alkalmas a személyazonosság igazolására a szavazás során.