A hajdúböszörményi polgármester szerint a fideszes delegáció kitörölte egy helyi tanár telefonjáról a fényképeket, amit az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített
Gyerekek, edzők, pedagógusok, sportbarátok, helyi egyesületek képviselői vettek részt csütörtökön a hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskolában egy közösségi eseményen, aztán 10 óra után megváltozott a rendezvény hangulata, számolt be róla a Facebookon Göröghné Bocskai Éva polgármester, aki a Tisza Párt képviselőjelöltje is Hajdu Bihar vármegye 6-os választókerületében.
Azt írta, a délelőtt folyamán megérkeztek a minisztériumi vendégek, megérkezett Tóth Lajos Árpád tankerületi vezető és Papp Zsolt, a Hajdú 6-os választókerület fideszes képviselőjelöltje.
A polgármester állítása szerint „egyetlen pedagógus merte kimondani azt, amit minden jóérzésű ember tud: iskolában, gyerekek között nincs helye politikai rendezvénynek. A főszervező megnyugtatta: nem lesz politika. Majd az esemény pontosan azzá vált.”
Ezután megtörtént az, ami már nemcsak botrányos, hanem félelmetes is: egy, a delegációhoz tartozó – feltehetően biztonsági – személy személyesen kitörölte a pedagógus által készített fényképeket a telefonjáról. Igen, jól olvassák: egy tanár telefonjáról idegen ember törölt képeket egy iskolában. Amikor a pedagógus számon kérte ezt, Tóth Lajos Árpád és Papp Zsolt megtagadták a fotókat törlő személy megnevezését, miközben pontosan tudták, kiről van szó. Sőt: nem bocsánatot kértek, hanem azt kérdezték számon, hogyan merészelt a tanár fényképet készíteni
– írta Göröghné.
A városért felelős polgármesterként nemcsak felháborodott, hanem mélységesen szomorú is, tette hozzá, „mert ha egy iskola falai között ezt meg lehet tenni, akkor nagyon nagy baj van. És erről nem lehet hallgatni.”
Göröghné arról nem írt posztjában, hogy konkrétan mit csinált a fideszes képviselőjelölt és delegációja az iskolában.
Kerestük Papp Zsoltot és a Hajdúböszörményi Tankerületi Központot is az ügyben, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.