Iványi Gábor: Ha a Fidesz marad hatalmon, börtönt is kaphatok. Ha nem, akkor ejtik az ügyet
Orbán évek óta rendeleti úton irányítja az országot. Ez nem egy parlamenti demokrácia, és nem is demokrácia. Ez egy foglyul ejtett társadalmi forma, ahol a Fidesz évek óta alkotmányos puccsal irányítja az országot. Zsenik abban a félrevezető propagandában, ami miatt ciklusról ciklusra megválasztották őket. Talán most van valami remény arra, hogy ez megroppan, de érhet még bennünket meglepetés, hiszen a háborús helyzettől kezdve bármit kitalálhatnak. Ha ők maradnak hatalmon, akkor elítélés lesz az ügy vége. Bármi lehetséges. Letöltendő börtön is
– mondta lapunknak Iványi Gábor, akit hétfőn állítanak bíróság elé csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) alapító lelkésze és elnöke lapunknak elárulta, hogy milyen büntetést fog kérni rá az ügyészség az előkészítő ülésen beismerés esetén a MET központjában történt, négy évvel ezelőtti akció miatt. Iványi lapunknak felidézte: egyszer már ült előzetesben, és abban az ügyben felfüggesztett börtönt kapott. Máig büszke rá, és azt is büszkén vállalja, ha – megfogalmazása szerint – politikai bosszúból ezúttal is elítélik. Megkérdeztük, számít-e atrocitásra a bíróság elé hétfő reggelre meghirdetett tüntetésen.
A vádirat
Az ügyészség a lelkészen kívül Gurmai Zita országgyűlési képviselőt, Donáth Anna volt európai parlamenti képviselőt, Szél Bernadettet és Herényi Károly volt országgyűlési képviselőt, illetve további két társukat állítja hétfőn bíróság elé.

A nyomozó hatóság négy évvel ezelőtt razziázott a MET Dankó központjában, ahol kutatást és lefoglalást végeztek. A vádhatóság szerint Iványi azt akarta elérni, hogy a megjelent politikusok és a velük lévő tömeg is bejusson az épületbe. Ezért Iványi kérésére a jelenlévők elkezdték tolni a lelkészt a helyszínt biztosító pénzügyőrök felé, hogy Iványi testével áttörjék a sorfalat. Ez az erőszakos magatartás pedig akadályozta a pénzügyőröket az eljárásban, ugyanakkor a kutatást nem tudta meghiúsítani.
Ha főkolomposként beismerem a bűnösségemet, akkor két év börtönt fognak kérni rám öt évre felfüggesztve. Az alkolomposokra egy év felfüggesztettet kérnek majd a tudomásom szerint, de senki nem jelezte, hogy ezt elfogadná.
A lelkész szerint politikai bosszúból vittek el harminc zsáknyi iratot
Megkérdeztük Iványitól, hogy mire építi majd a védekezését, illetve tervez-e vallomást tenni az előkészítő ülésen.
„Most csak arról kell nyilatkoznom, hogy elfogadom-e az ügyészség ajánlatát. De úgy tervezem, kicsit bővebben fogom kifejteni, hogy miért nem fogadom el. Kitérek majd arra, hogy ez az ügy nem ragadható ki abból az összefüggésből, hogy alkotmánysértő módon elvették az egyházi státuszunkat, és azóta is cirkuszolnak vele. Politikai bosszúnak tekintem ezt az egész eljárást, ezen kívül ugyanis semmi más értelme nem volt ennek a négy évvel ezelőtti akciónak. A NAV kérésére létrehoztunk egy irodát, amiben ott volt az összes irat, illetve az adathordozók, amelyeken rajta voltak a dolgok, tehát a gépek is ott voltak. Ez volt az egyetlen olyan helyiség, ahová egyszer sem mentek be a razzia során, pedig soha nem tartottunk vissza semmilyen iratot. Berontottak az irodánkba, és egész egyszerűen feldúlták. Elvittek harminc zsák iratot, köztük a főiskolások személyi lapjait, vagyis olyan dolgokat is, amelyeknek semmi közük az egész ügyhöz. Már évek teltek el azóta, és hiába mondták akkor, hogy napokon belül visszaadják, ez a mai napig nem történt meg” – fejtette ki lapunknak a lelkész.
Tüntetés
Február kilencedikén reggel fél kilencre tüntetést szerveznek a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete elé, hogy kiálljanak a lelkész és társai mellett. Kérdés, hogy várható-e bármilyen atrocitás a megmozduláson.
Én nem bátorítok balhéra senkit. Nem én hívom a tüntetőket, ők maguktól jönnek oda. Miután nem én hívom őket oda, és nem az én intézményemben van a dolog, nem fogok belefolyni abba, hogy a tüntetők miként viselkedjenek
– tette hozzá a lelkész, aki évtizedek óta elkötelezett az elesettek, hajléktalanok és kisebbségek segítésében.
Iványit ezt követően arról kérdeztük, hogy lelkileg hogyan viseli a dolgot. Elmondása szerint közel ötven évvel ezelőtt egyszer már kapott felfüggesztett börtönt, ezért van benne gyakorlata. Mint mondta, akkor egyesületi joggal való visszaélés miatt állították bíróság elé.
Ez még 1977-ben vagy ’78-ban történt, nem emlékszem pontosan. Az is egy koholt vád volt, mert teljesen törvénytelenül ítéltek palástvesztésre. És én annak ellenére is prédikáltam, hogy ezt megtiltották. Feljelentettek az egyház részéről az ügyészségen, tulajdonképpen abból nőtt ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, hogy kettészakadt a Magyarországi Metodista Egyház. Mi voltunk azok, akik lapátra kerültünk, és a lapátra került lelkészek közül öten kaptunk felfüggesztett börtönbüntetést. Előzetesben is voltam, de erre büszke vagyok. A világért sem adnám oda ezt, és azzal is teljesen tisztában vagyok, hogy ez a rendszer is egy egypárti, totalitárius rendszer. Akkor sem volt, és most sincs parlamentáris törvénykezés, hiszen Orbán évek óta rendeleti úton irányítja az országot. Az ötven évvel ezelőtti bírósági eljáráshoz képest sokat öregedett a szervezetem, és ma már kicsivel nehezebben bírja, mint akkor, de talán még van bennem elég erő
– sóhajtott Iványi, hozzátéve: nagyon inspiráló számára az a sok kedvesség és szeretet, amit az emberektől kap. Megkérdeztük, milyen végkifejletre számít a bírósági eljárásban. Szerinte meg akarják várni ezzel a választás eredményét. Mint fogalmazott, ha a Fidesz marad hatalmon, akkor el fogják ítélni, akár le is csukhatják, ha viszont kormányváltás lesz, akkor ejteni fogják az ügyét.
