azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Hallotta a csattanást, kiszállt a járműből, mégsem vette észre az árokba repülő halálra gázolt biciklist az albertirsai cserbenhagyó

1 megtekintés
Belföld albertirsa bűnügy cserbenhagyásos gázolás halálos baleset
Blurred placeholder

Halálra gázoltak, majd sorsára hagytak egy 65 éves asszonyt Ceglédbercel és Albertirsa között. Értesüléseink szerint a szabályosan közlekedő asszony az albertirsai munkahelyére igyekezett biciklivel a nyugdíjazása előtti napon, amikor halálra gázolta őt egy teherautós. A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és más bűncselekmény miatt állítja bíróság elé az albertirsai férfit.

Hajnal László Péter, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszul azt mondta, hogy az ügyészség négy év szabadságvesztést, és négy év közügyektől eltiltást kért a vádlottra azzal, hogy végleg tiltsák el a vezetéstől is.

Csak az összetört lökhárítót látta

Az ügyész elmondta még, hogy a sofőr azt mondta, hogy egyszer csak egy csattanást hallott, ezért megállt a teherautójával.

Állítása szerint a csattanás után kiszállt a járműből, és szétnézett a helyszínen. Elmondása szerint azon kívül, hogy összetört a lökhárítója nem látott semmit, ezért visszaült a teherautóba, és hazament.

A vádirat szerint az albertirsai férfi tavaly januárban Ceglédbercel és Albertirsa között közlekedett kora reggel a teherautójával. A ceglédberceli asszony kerékpárral igyekezett az albertirsai munkahelyére. A kerékpáron mind az első, mind a hátsó lámpa világított. A kerékpárra jó minőségű, piros színű hátsó fényvisszaverő prizma, míg az első kerék küllői közé két darab küllő prizma is fel volt szerelve. És a nő fényvisszaverő csíkokkal rendelkező láthatósági mellényt is viselt.

A nyugdíjazása előtti nap gázolták halálra a nőt

Bár a biciklis már 200 méterről is jól látható volt, a sofőr egyáltalán nem észlelte a biciklivel úttest jobb széléhez húzódóan közlekedő nőt és őt közel 70 km/h sebességgel elütötte. A vádhatóság szerint az ütközés következtében a nő a kerékpárjával együtt kb. harminc métert  előre vetődött és a füves útárokba csapódott. A sofőr megállt a járművel, megnézte, hogy milyen rongálások vannak a tehergépkocsin, majd anélkül, hogy a tőle elvárható körültekintés mellett meggyőződött volna arról, hogy a balesetben bárki megsérült-e, elindult a tehergépkocsival és hazament.

A nyugdíjazása előtti napon elütött asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Ha a sofőr az általa jól ismert útszakaszon a tőle elvárható figyelem és körültekintés tanúsítása mellett közlekedett volna, akkor nem következett volna be a tragédia.