Epstein-akták: megszólalt a Király utcai lakás tulajdonosa, aki állítja, fenyegette őt az egykori szexuális ragadozó
Közleményben reagált a 24.hu megkeresésére az a Magyarországon is aktív norvég producer, akinek a neve többször is felbukkant az amerikai igazságügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott, Jeffrey Epsteint érintő aktákban. A szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos – aki 2019 öngyilkos lett – a levelezések szerint egy budapesti, Király utcai ingatlant próbált meg eladatni, ám nem járt sikerrel.
A lakás tulajdonosa, az Alphaville Real Estate Kft. elnevezésű magyar cég, amely norvég anyavállalatán keresztül Haakon Gundersen norvég producer tulajdona, aki valamiért el is küldte az ingatlan címét a pedofil bűncselekményekkel vádolt Epsteinnek e-mailen 2017 januárjában. Epstein akkor annyit válaszolt erre, hogy „kérlek, add el, amilyen gyorsan csak tudod.”
Ezután Epstein – aki a levelezés alapján feltehetően többször is járt Budapesten – még inkább sürgette az eladást, sőt, fenyegetőleg lépett föl. A norvég producer pedig azt írta neki, hogy néhány héten belül elkelhet az ingatlan 240 ezer euróért.
Be nem váltott fenyegetés
Mivel a levelezésekből nem derült ki, mire használták a lakást, és ahhoz mi köze volt Epsteinnek, és miért akarta, hogy azt sürgősen adja el a producer, megkerestük kérdéseinkkel Haakon Gundersent.
A producer közleményben közölte: