Iráni tüntetések: az USA csökkenti a személyzetét a katari légibázison
Az Egyesült Államok csökkenti a katari Al-Udeid légibázisán állomásozó személyzet létszámát – írja a BBC. Erről amerikai kormánytisztviselők beszéltek a CBS News-nak, akik „óvintézkedésnek” nevezték a lépést. A katari kormány közleménye szerint az intézkedés válasz „a jelenlegi regionális feszültségekre”.
Az ügy előzménye, hogy Donald Trump amerikai elnök kijelentette: az Egyesült Államok „nagyon határozottan fog fellépni” fIránnal szemben, ha a hatóságok kivégzik a kormányellenes tüntetőket, míg Irán azt válaszolta, megtorolja az esetleges amerikai támadást.
Több mint kétezer embert végezhettek már ki Iránban
A tüntetések az iráni valuta összeomlása és az elszabadult megélhetési költségek miatt kezdődtek, de gyorsan politikai követelésekké szélesedtek, és az iszlám rezsim egyik legsúlyosabb kihívásává váltak 1979 óta. Az internet lekapcsolása miatt nehéz felmérni a vérengzés mértékét, de kiszivárgott felvételek tömeges holttestekről és túlterhelt teheráni kórházakról tanúskodnak. Jogvédő csoportok szerint több mint 2400 kormányellenes tüntetőt öltek meg az iráni hatóságok a közelmúltbeli erőszakos megtorlások során.
A BBC perzsa hírszolgálatának információi szerint egy 26 éves férfit, Erfan Soltanit, akit múlt héten tartóztattak le, szerdán kivégezhetik – bár nem világos, hogy ez megtörtént-e. Soltani családja szerint az ítéletet rendkívül gyorsan, két nap alatt hozták meg, és attól tartottak, hogy értesítés nélkül végrehajtják. Az internet lekapcsolása miatt a kapcsolattartás szinte lehetetlen. Az iráni hatóságok célja a tiltakozások megfékezése, mondta a Hengaw jogvédő szervezet képviselője.
Trump a CBS Newsnak nyilatkozva kihangsúlyozta:
Ha felakasztják őket, látni fogják, mi történik… nagyon erős lépéseket teszünk.
Az amerikai elnök azt is kijelentette, hogy minden találkozót lemondott iráni tisztviselőkkel, amíg „nem áll le az értelmetlen gyilkolás”, és katonai, valamint gazdasági lépéseket fontolgat. Azt már be is jelentette, hogy 25 százalékos vámot vet ki minden Iránnal kereskedő országra.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólította Iránt, hogy azonnal állítsa le az erőszakot és a halálbüntetés alkalmazását a tüntetők ellen, valamint állítsa helyre az internet-hozzáférést.