A testvérkonfliktus komoly probléma: hogyan neveljünk jó testvéreket?

Egy kutatás szerint a szülők legtöbb nem egészségügyi jellegű panasza a testvérkonfliktusokat érinti. A testvérkonfliktus pedig a szülők közötti konfliktusok forrása is, mivel az a kérdés, hogyan kezeljék a testvérek rivalizálását, gyakran szülői vitába torkollik.

Számos kutatás bizonyítja, hogy a rossz testvérkapcsolatok olyan negatív következménnyel járnak, mint például az alacsony önértékelés, a magatartászavarok, a szorongás és a depresszió magasabb szintje, a tanulmányi eredmények romlása, a rossz kortárskapcsolatok. Ami pedig még rosszabb: akár élethosszig éreztethetik a hatásukat.

Azok a felnőttek ugyanis, akiknek gyermekként rossz testvérkapcsolatuk volt, kevésbé tartják magukat boldognak, több egészségügyi problémáról, magasabb szorongás- és stressz-szintről számolnak be, és a társas kapcsolatok is több nehézséget okoznak számukra.

A testvérek közötti agresszió gyakran eszkalálódik, és olyan súlyos formákat ölt, mint a fizikai erőszak vagy a bántalmazás. A testvérek közötti fizikai erőszak gyakoribb jelenség, mint gondolnánk: kutatások szerint a testvérkapcsolatok majd harmadában fordul elő.

Ez a tény sokak számára meglepő lehet, mivel a testvérek közötti erőszak felett a társadalom szemet huny, hiszen normálisnak tartja, ha a testvérek bántják egymást. A testvérek közötti erőszakkal szembesülve sok szülő csak vállat von, mondván, „A fiúk már csak fiúk”, vagy „A nővérek már csak ilyenek, huzigálják egymás haját…”.

A testvérkonfliktus nem feltétlenül rossz

Bizonyos mennyiségű konfliktus persze jót is tehet. A konfliktusokból ugyanis a gyerekek tanulhatnak, és felkészülhetnek a jövőbeli társas kapcsolatokra, sőt a konfliktusok által a közelség is erősödhet.

Gyermekkorban a testvérek gyakran keverednek nézeteltérésbe, egyszerűen csak azért, mert együtt élnek. A testvérek általában eléggé különböznek egymástól, az érdeklődési körük is eltérhet, és egyedi módon fejezik ki magukat. A kutatók szerint a legtöbb konfliktus egyszerűen a közös lakókörnyezetre, nem pedig a szülők figyelméért folytatott versengésre vezethető vissza. Ha nagyon különböző gyerekek élnek együtt, elkerülhetetlenek a nézeteltérések, például amiatt, hogy mit egyenek, mit nézzenek a tévében, ki és mikor használhatja az iPadet.

Az együttéléshez a határok folyamatos egyeztetésére is szükség van. Mindannyiunknak természetes igényünk a magánélet, a saját tér, és szeretnénk a dolgainkat biztonságban tudni. Határsértésnek tekinthetjük, amikor az egyik testvér kérés nélkül „kölcsönveszi” a másik pulóverét, megosztja testvére titkait a szülőkkel, vagy hangoskodik.

Ám a gyerekek úgy tanulják meg a határokat, hogy újra és újra megsértik, megbeszélik és közösen kijelölik őket. A határsértéseket, ahogyan az egymással versengő érdekeket és szükségleteket, vagy a testvérharcok bármely formáját, a szülőknek kell kezelniük.

A családi dinamika a testvérkonfliktusokban

Hallgatóim gyakran kérdezik tőlem: „Miért van az, hogy középsulis korunkban annyit veszekedtünk a testvéremmel, most viszont, hogy már egyetemre járunk, olyan jól kijövünk egymással?” A válasz egyszerű, bár talán kissé szarkasztikus: