Török Gábor: A Tisza számára kritikus pillanathoz ért a kampány
Kritikus vagy fontos pillanatához érkezett a választási kampány. A Tisza számára kritikus, a Fidesz számára fontos pillanathoz, ahol az látszik, hogy akár némi átrendeződés is történhet a szavazótáborokban – mondta Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a Törökülésben, amelyben a politológus ezúttal Bánszegi Rebekával és Bita Dániellel beszélgetett.
Török úgy látja: a Tisza Párt szempontjából egy olyan időszak jött el, amikor ügymenete jobban emlékeztet a négy évvel ezelőtti ellenzék tevékenységére, mint az elmúlt egy év tiszás politizálására.
Mintha a Tisza Pártnak nem a legfényesebb pillanatai, napjai, a legeredményesebb kommunikációs időszaka lenne a mostani
– mondta, jelezve, hogy Magyar Péter nem tudott olyan ellensúlyt képezni a miniszterelnök washingtoni útjával kapcsolatban, mint korábban más, jelentős kormánypárti események után, és október 23. óta látványosan csökkent a Tisza tematizációs képessége – persze lehet, hogy csak időlegesen. De most „azt érezni, mint 2022 előtt, amikor mindenfajta ellentartás nélkül tudott átmenni a fideszes narratíva” – értékelte az elmúlt napok eseményeit.
Orbán Viktor fehér házbeli látogatását alaposan megtervezettnek tartja a politológus, szerinte a politikai szándék világos: mindent erre fűz fel a miniszterelnök, nem véletlen az sem, hogy most adott interjút az ATV-nek, ahol a saját táborán kívül állókat is elérhet az üzeneteivel. Eközben látszik a kormánypárti hatalomgyár és médiahenger ereje is, ami a miniszterelnök világpolitikai jártasságát sulykolja.
Török Gábor szerint a fő termék, amit a kormányoldal kínál, mára maga Orbán Viktor lett. Ami azért érdekes, mert a korábbi választások alkalmával az ellenzék igyekezett a választást egy Orbán jövőjéről szóló népszavazássá egyszerűsíteni. Másrészt pedig azért, mert bő fél évvel ezelőtt még ebben a műsorban is azt találgattuk: biztosan Orbán lesz-e a Fidesz miniszterelnök-jelöltje?
Hozzátette: természetesen jobb lenne a Fidesznek, ha a miniszterelnök személye összekapcsolódna olyan, a kormánypárti táboron túlnyúló üzenetekkel, mint amilyen korábban a rezsicsökkentés és a határvédelem volt, de most ilyen nincs. Mégis úgy látták, az a jó döntés, ha Orbán Viktor személyét helyezik a kirakatba.
Török elemezte a miniszterelnök Rónai Egonnak adott interjúját is azzal, hogy két ellentétes „félidőt” láttunk: a külpolitikai témák után feltűnő volt, hogy a kormányfő
ingoványos talajon mozgott a belpolitikai kérdések megválaszolásánál, néha azt lehetett érezni, mintha hiányoznának a panelek,
különösen a szegénység ügyében. A politológus szerint több magas labdát is adott Orbán Viktor az interjú második részében, de ezúttal ezeket sem tudta hatásosan leütni a Tisza Párt.
A műsorban szóba került még, hogy
- miként szerezheti vissza a kezdeményezést a Tisza Párt,
- alkalmas lehet-e erre a jelöltállítás, az előválasztás folyamata, vagy ez inkább veszélyeket rejt az ellenzéki párt számára,
- és beszéltünk a „láncait vesztett” Lázár Jánosról is, aki most egyértelműen a Fidesz második számú emberének látszik – holott ilyen pozíció eddig legfeljebb a kormányban volt, a pártban nem. Mi lehet ennek az oka, és miért gondolja Török Gábor azt, hogy Lázárnak „ketyeg az óra”, akár győz a Fidesz, akár veszít áprilisban? – ez is kiderül a műsorból.