„Nem tudjuk, hova megy a pénz” – miért von el újabb tízmilliárdokat a kormány az önkormányzatoktól?
Szerdán jelent meg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendelete arról, hogy a dokumentumban megnevezett településeknek a hipatöbbletük alapján novemberben mennyit kell fizetniük, vagyis milyen mértékű további forráselvonásra számíthatnak a már eleve nehéz helyzetben lévő önkormányzatok.
A rendeletben közzétett lista alapján több kisebb település is akár százmilliós nagyságrendű elvonásra számíthat – de a fővárosi kerületek között is vannak, amelyeket súlyosan érint a mostani bejelentés. Összesen 854 település szerepel a listán, azok, amelyek egyébként szolidaritási hozzájárulást is fizetnek (a kettő különbségéről később lesz szó), a teljes beszedett összeg 46,7 milliárd forint.
Számos helyhatóság neve mellett – összesen 448 településnél – nullás összeg szerepel, ami nemcsak azt jelentheti, hogy nem kell elvonásra számítaniuk, hanem akár még vissza is kaphatnak a korábban befizetett adótöbbletből. Örömre azonban egyik településvezető sem lát okot. A listán szereplő kistelepülések egyébként azért kerülhetnek bele ebbe körbe, mert a közigazgatási területükön egy vagy több nagyobb cég, esetenként multivállalat működik.