Magyar Péter: Nincs esély arra, hogy az elfideszesített állam megpuccsolja a választási eredményt

Nem fárasztanám azzal, hogy mondja el századjára mindazt, amit kilencvenkilencszer már elmondott és kiposztolt az utóbbi hetekben kamuvideókról, adatszivárgásról és egyéb napi ügyekről. Jobban érdekel, hogy miért csinálja ezt az egészet. Miért csinálta, amikor először beült a Partizánba, és most miért csinálja? Akár a politizálással kapcsolatos érzelmeibe is beavathatna, még ha ez elsőre tán kiskegyedesnek tűnik is.

Kiskegyed! A minap fölkértek, hogy készítsünk egy amolyan Magyar Péter magánélete típusú interjút. Már az időpontot egyeztettük, csak közben a NER megvette ezt a lapot is, és egy hete már nem akarják az interjút. Így megy ez a NER-ben. Pedig lelkileg már rákészültem.

Min lepődött meg a leginkább, mióta a NER-rel szembefordulva belépett a nagypolitikába?

Emberileg vagy politikailag?

Bárhogy. Ismeri Moldova György sztoriját a mezőgazdasági repülőgépre magát felkönyörgő öreg gazdáról?

Nem rémlik.

A bácsi régóta fűzi a pilótát, vigye már föl egyszer. Jól van, bátyám, jöjjön, azon leszek, sose feledje ezt az élményt. Kezd egy meredek figurával, bólint az öreg, így szól: na, erre gondoltam. Következik egy dugóhúzó, mosolyog a bácsi: igen, erre is gondoltam. A pilóta fejjel lefele fordítja a gépet, mire az öreg: erre azért nem gondoltam. Landolnak, furdalja a pilótát a kíváncsiság, kérdi a bácsit, mire mondta, hogy erre gondoltam, s mire, hogy erre nem gondoltam. Hát, arra azért gondoltam, hogy bepisálok, arra is, hogy összecsinálom magam, de hogy az egész nyakamba folyik, na, arra nem gondoltam.

Így már emlékszem.

Az ön másfél éve tartó politikai szerepvállalása is szolgált ilyen első, második és harmadik típusú turbulenciákkal?

Én inkább a pozitív meglepetésekre koncentrálok.

Például?

Például meglep, mennyi ütést és gyalázkodást kibírok. Sőt: megerősít. Már az első országjárásomon meglepett, mennyi szeretet, nyitottság, érzelem, elfojtott energia és várakozás lakik az emberekben. Csodálatos országot fogunk építeni, csak hagyni kell az embereket élni: a vállalkozókat vállalkozni, az orvosokat gyógyítani, a tanárokat tanítani, simán engedni, hogy mindenki megtalálja azt, amiben képes kiteljesedni. Nekem is van egy sztorim. Tizennégy éves voltam, amikor a nagyszüleim elvittek Prágába. A belvárosban, a folyónál leszálltunk a buszról, mondta az idegenvezető, hogy gyerünk, nézzük meg a Károly hidat. Mentünk, mentünk, mentünk, már fél órája mendegéltünk, egyre több a lakótelepi panel, amikor a nagyapám rákérdezett, biztos jó irányba megyünk-e, és kiderült, hogy az idegenvezető fordítva tartja a térképet. Nagyapám úgy foglalta össze ezt, hogy Magyarországon mindenki ért valamihez, csak nem mindenki pont azt csinálja, amiben a legjobb. Az idegenvezetőnk talán remek tanár lett volna, esetleg jó műtőssegéd, de idegenvezető lett. Én olyan államot szeretnék, ami csak akkor avatkozik az életükbe, amikor segíteni kell, és mindenkinek lehetőséget nyújt, hogy kiteljesedjen abban, amiben a legjobb.

Valami negatív meglepetés tiszásként?

A legnegatívabb az, hogy nem sejtettem, mennyire gonosz, szívtelen, embertelen ez a rendszer. Tudtam, hogy akadnak hibák, kisiklások, bűnök, a barátaim és a kollégáim körében nem véletlenül voltam olyan kritikus.

Még az első partizános interjú idején is hittem a változásban. Úgy voltam vele, ha nyilvánosan is kimondom a fenntartásaimat, akkor a fideszesek is megértik, mi megy belül, és a hatalom elvégzi az önkorrekciót. Tévedtem.

Korábban, belülről hogyhogy nem látta ezt az embertelenséget?

Lehet, hogy naiv voltam. Azt hittem, van egy magasztos cél, a polgári, erősödő, szuverén, európai Magyarország. Azt hittem, a miniszterelnöknek vannak távlatos céljai, van küldetéstudata. Abban is tévedtem.

Ma már azt gondolja, hogy nincs neki?

Világossá vált, hogy nincs, és az is világos, hogy a rendszer a velejéig romlott, nem reformálható meg. Pedig még az európai parlamenti választások fényében is lett volna mód megújulni, ehelyett azóta még inkább fullba tolják a kretént. A Tiszához mostanában csatlakozó volt fideszesek közül sokan nem a gazdasági helyzet vagy a romokban heverő egészségügy, hanem a Fidesz embertelen stílusa miatt érkeznek.

Azoknak, akik a polgári Magyarországot szerették volna közösen felépíteni, nem fér bele az aljas, hazug kommunikáció, nem fér bele, ha egy politikus a honfitársát eltaposandó rovarnak nevezi, és azok az aljas tettek sem férnek bele, melyeket akár a Tiszával, akár velem szemben elkövetnek Orbán Viktorék.

Meglehet, Orbán távlatos célja, küldetése, hite tényleg az, hogy az elfajzott Nyugatnak vége, a boldog magyar jövő az emelkedő Keleten keresendő. Lehet, tényleg hiszi, hogy ezt az összefüggést csak ő érti, ezt a küldetést csak ő képes véghezvinni. Onnan nézve a Fidesz nem hazalopja az országot, hanem megteremti az úgymond nemzeti kormány hátterét, mozgásterét. És onnan nézve minden eszköz megengedett azok ellen, akik az ő hatalmára törve a nemzet jövőjét veszélyeztetik.

Kizárt,  hogy ezt hinné. Szerepet játszik 2015 óta, de tán már régebben. A hatalom megtartása érdekében a migrációs válság berobbanásától fokozatosan felépítettek köré egy nemzetvezetői szerepet: ő a megmentő, a cáratyuska, aki nélkül semmi nem működne. Csakhogy ahelyett, hogy megoldaná, inkább súlyosbítja a problémákat. És ezt egyre többen felismerik. Ahogy az elemzők fogalmaznak: varázstalanodott, lehullott az álarc. Persze változik az ember, és ahogy Churchill mondta, nincs nevetségesebb, mint egy fiatal konzervatív és nincs szánalmasabb, mint egy idős liberális. Orbán politikai személyiségének alakulásába is beleférhet, hogy Soros-ösztöndíjasból, a liberális internacionálé alelnökéből mára a Patrióta csoport Oroszország által promótált alapítója, egyik vezetője lett. De legbelül nem tudta feldolgozni az ellentmondást, emiatt indult el a lejtőn.

Önnek mi a távlatos célja, küldetése?

Nekem nincs küldetésem. Régen rossz, ha a politikusnak küldetése van.

Leváltani a rendszert – az nem küldetés?