IDEA: 4 százalékponttal csökkent a különbség a Tisza és a Fidesz között
Az elmúlt hetekben a Tisza Párt támogatottsága hibahatáron belül csökkent, a Fidesz-KDNP-é, szintén hibahatáron belül és hasonló mértékben nőtt – derül ki az IDEA Intézet legújabb felméréséből. Az egymással ellentétes irányú elmozdulások következménye, hogy a két párt közötti különbség, a megelőző hónapokat jellemző lassabb emelkedés után most 4 százalékponttal csökkent.
Ha a következő parlamenti választásokra november első napjaiban került volna sor, a felnőtt népesség 35 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra, 29 százalékuk pedig a Fidesz-KDNP-re. A DK és Mi Hazánk támogatottsága a teljes, felnőtt népességben 4-4, az MKKP-é pedig 3 százalék volt a hónap elején.
Nagyjából félévvel a parlamenti választások előtt a kisebb pártok közül csak a DK támogatottsága éri el ebben a körben az 5 százalékos (parlamenti frakció alapításhoz szükséges) szintet. A novemberi adatok szerint ugyanakkor erre még a Mi Hazánknak és az MKKP-nak is esélye van.
Arról, hogy most mit mutatnak a közvélemény-kutatások, az alábbi cikkünkben írtunk: