„Fennakadnak celebek is” – reagált ByeAlex ügyére a drogügyi kormánybiztos
A kábítószert népszerűsítő előadók veszélybe sodornak sok százezer követőt – mondta Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos csütörtökön az Igazság órája című online műsorban. Horváth közölte, a Delta akció kezdete óta több mint 8000 eljárás indult kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.
Fennakadnak celebek is, rájuk is vonatkozik a törvény
– jegyezte meg annak kapcsán, hogy újabb könnyűzenei előadót, ezúttal ByeAlexet állították elő kábítószer-birtoklásért. „Újabb celebről derült ki, hogy nem csak a dalaiban jelenik meg a kábítószer, mások egyértelműen népszerűsítik is a droghasználatot, minden lépésüket több százezer rajongó követi, őket akarják utánozni, rájuk akarnak hasonlítani” – tette hozzá.
Beszélt arról, hogy az online térben erős kábítószermarketing folyik, a fiatalokat elárasztják a drogok népszerűsítését szolgáló tartalmak. „Sok előadónak ebből van a pénze, népszerű lett a drogot népszerűsíteni. A közönség tapsol a színpad előtt, a kábítószer-kereskedők pedig a színpad mögött” – fogalmazott.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerda délután arról tájékoztatott, hogy „egy frontembernél és zenekara tagjainál” tartottak házkutatást. Három embert előállítottak, őket kábítószer birtoklásával gyanúsítják. Az énekes nem sokkal később megerősítette, hogy ő az ügy érintettje, mint írta:
valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!
November elején pedig az derült ki, hogy a rendőrség kábítószer-birtoklás ügyében indított eljárást T. Danny rapperrel szemben.