azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

A bécsi ügyészség elrendelte a Magyarországról kiengedett Klimt-kép lefoglalását

4 megtekintés
Kultúra afrikai herceg exporttilalom gustav klimt molnos péter
Blurred placeholder

Több mint fél éve tart már a Gustav Klimt sokáig elveszettnek hitt Afrikai herceg című művét érintő ügy: a Magyarországon lappangó festményt a kormány védelem, illetve exporttilalom nélkül engedte ki az országból, tulajdonosa ugyanis ismeretlen festő műveként kért rá exportengedélyt, a hatóság pedig nem végezte jól a munkáját – írtuk meg korábban, bemutatva a rendszer kiskapuit és hátulütőit.

Lázár János miniszter júniusban kijelentette: vizsgálatot indítanak az ügyben, és amennyiben a Szépművészeti Múzeumnak szüksége van a képre, akkor „tiszteségesen el kell számolni a tulajdonosokkal, és nyitva áll az út az állami tulajdonba vétel felé.”

Egy hónappal később, július közepén aztán kiderült: az Építési és Közlekedési Minisztérium feljelentést tesz, kezdeményezi a vonatkozó jogszabály módosítását, illetve a kép védetté nyilvánítását.

Az Afrikai herceg azóta sem tért vissza Magyarországra, sőt, a sorsáról sem lehetett tudni semmit – egészen mostanáig, hiszen a hazai művészettörténészeti szcéna fontos arca, a témát jól ismerő Molnos Péter saját Facebook-oldalán bejelentette: a bécsi ügyészség a magyar állam igénybejelentésére elrendelte a kép lefoglalását.

Molnos forrása az APA osztrák hírügynökség által közzétett, több lap által is közzétett hír, ami szerint a hatóság szerdán döntött a jogi aktusról.

A vol.at a témában hozzátette: a jelenlegi tulajdonos, illetve a száz évvel ezelőtti gazda, a Klein család leszármazottai között már létezik valamiféle megegyezés, a kép pedig továbbra sem váltott gazdát.

Ha erre mégis sor kerülne, akkor a vevőnek mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, hiszen az Afrikai herceg márciusban, a maastrichti TEFAF művészeti vásáron nyolcjegyű euróösszeget mutató – tehát minimum 3,9 milliárd forintos – árcímkével tűnt fel.

Kapcsolódó cikkek