„Ha meg kell halni, akkor meg kell halni!” – soha nem szabadulhat a gyermekei anyját lemészároló tamási rém
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki tavaly márciusban lemészárolta egy katonai tőrkéssel a volt párját Tamásiban. A férfi legalább tizenhét szúrással végzett a volt párjával a saját gyermekei szeme láttára. A brutális gyilkos feltételesen sem bocsátható szabadságra.
A férfi rettegésben tartotta a nőt, agresszív volt vele, és rendszeresen azzal fenyegette, hogy megöli. A Tények szerint már korábban is bántalmazta a kétgyermekes anyát, a pincébe zárta, és még a saját sírját is megásatta vele. Emiatt a bíróság négy év fegyházbüntetésre ítélték, de megígérte, hogy ha kiszabadul, akkor végez vele.
Az áldozat legjobb barátnője többször is kifakadt a bírósági tárgyalás során. Elmondta, hogy a barátnője azt mondta neki, hogy a volt élettársa vagy lenyugszik a börtönben, vagy kijön és befejezi, amit elkezdett. És mindig azt mondta, hogy “Ha meg kell halni, akkor meg kell halni”, A meghallgatása után szemébe nézett a gyilkosnak, és azt mondta neki, hogy:
Földönfutóvá tetted a saját gyermekeidet.
A bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte a tamási rémet azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadságra.