Szijjártó Péter kiugrott Litvániába, ahol belpolitikai összetűzés kerekedett a találkozójából
Szijjártó Péter külügyminiszter, a Honvéd új elnöke hétfőn Litvániába repült a magyar katonai gépek által ellátott balti légtérvédelmi misszió miatt, majd a katonák látogatása után Litvánia második legnagyobb pártja, a Nemunas Hajnala nevű párt alapítójával tárgyalt. Ez pedig belpolitikai viszályhoz vezetett a litvánoknál.
Remigijus Žemaitaitis azután alapította meg a leginkább radikális jobboldali, populista jelzőkkel illetett pártját 2024-ben, hogy kitették az addigi jobbközép pártjából, írja a 444.hu. Az alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a rendszeres antiszemita kirohanásaival és a gyűlöletbeszéddel megszegte parlamenti esküjét és megsértette Litvánia alkotmányát, ezért kénytelen volt lemondani a képviselői helyéről is.
Žemaitaitis pártja, az általa tavaly alapított Nemunas Hajnala ugyanakkor kormányzó párt: a 2024-es választásokon 20 képviselői helyet kaptak, és, miután a választásokat megnyerő szociáldemokraták nem tudtak másokkal megegyezni, végül velük kötöttek koalíciót.
A Szijjártó és Žemaitaitis közötti találkozó pedig máris koalíciós feszültséget keltett Litvániában: a miniszterelnököt adó szociáldemokraták is kifogásolják, hogy a pártvezér külön találkozott a magyar miniszterrel, anélkül, hogy erről előzetesen legalább értesítette volna őket. A valódi litván külügyminiszterrel ráadásul Szijjártónak látványosan rossz volt a viszonya. Legutóbb például Robert Brovdi kitiltása után különböztek össze.
Žemaitaitisnak nincs semmilyen állami funkciója, ezért most a Szijjártóval való megbeszélésére úgy tekintenek, hogy a Kreml-barátnak elkönyvelt magyar külügyminiszter segítségével egy a kormány által vitt külpolitikától független diplomáciai irányt próbál felhatalmazás nélkül megjeleníteni.
A litván Elnöki Hivatal külön közleményt is kiadott a találkozóra hivatkozva. Mint írták,
ez egy kísérlet egy alternatív külpolitika kialakítására. De ki tagadhatná, hogy Žemaitaitis úr egy alternatív valóságban él?
Žemaitaitis annyit mondott, hogy „nagyon barátságos légkörben találkozott a magyar miniszterrel, néhány órát beszélgettek”, arról azonban, hogy született-e bármilyen megállapodás, azt mondta, hogy ezek „személyes ügyek”, olvasható a 444 cikkében.