Most Wanted – A hajsza: egy párost máris elcsíptek az első adásban
A minap kezdetét vette az RTL-en a Most Wanted – A hajsza című műsor. A 12 páros sikerrel megszökött a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézetből, Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci triója pedig a nyomukba eredt az ország keleti felében.
Az egyik páros azonban nem jutott messzire, Sipos Orsin és Török Ádámon rajtaütöttek Polgárnál egy polgári bejelentés alapján, így ők lettek a műsor első kiesői.
Innen üzenném, hogy megtalállak, és ha megtalállak, véged!
– mondta Török, miután az elkapásukkor Sebestyén megköszönte a lakossági bejelentéseket és kiemelte, milyen sokat segített nekik egy hölgy, aki tudatta velük, hogy a celebszökevények Pogárnál vannak.
A humorista pár csalódott volt, hogy elsőkként kényszerültek búcsúzni a versenytől. Távozásuk előtt sok sikert kívántak a még szökésben lévő celebeknek, majd Sebestyén Balázséknak is üzentek:
Mi legyünk az utolsók, akiket elkapnak! Srácok, tartsatok ki, nyomjátok el, mind a 11 pár az utolsó napig! Legyen ez egy ilyen véletlen statisztika, amit mi hoztunk. Mutassátok meg, hozzatok szégyent a Fecóékra!