azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Felébredt az altatásból a szentmártonkátai vasúti tragédia túlélője, azt mondták a 19 éves nőnek, hogy elütötte őt egy autó

1 megtekintés
Belföld baleset szentmártonkáta vasúti baleset vonatbaleset
Blurred placeholder

Az elmúlt napokban javulni kezdett az állapota, és már a családjával is képes volt beszélni az a 19 éves nő, aki abban az autóban utazott, amely november 4-én este a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott Szentmártonkátán és a Tokaj Intercityvel ütközött. A járműben hatan utaztak, öten azonnal meghaltak, Viktória az egyetlen túlélő.

A Bors azt írja, a nő magához tért, sőt beszélt is a szeretteivel.

Jobban van. Nem emlékszik semmire, de szerencsére már eszik és a mai napon megpróbálják talpra állítani, bízunk benne, hogy ez sikerülni is fog

– nyilatkozott az édesanya.

Viktória a családjától kérdezte meg, hogy mi történt vele, ők pedig – hogy ne zaklassák fel az öccse és a legjobb barátnője halálhírével – azt mondták, elütötte őt egy autó.

„Még nem mertük elmondani neki azt, hogy valójában mi történt vele. Még az öccséről sem tud. Éppen ezért azt mondtuk, hogy elgázolta egy autó. Ő csak annyit kérdezett, hogy miért nem az fekszik itt helyette, aki ezt tette vele? Tőlem kérdezte, hogy mit tudok, mondtam, hogy én semmit. Rohantam egyből hozzá a kórházba. Most az a lényeg, hogy felépüljön. Szükségünk lesz szakember segítségére, mert nem tudjuk, hogyan mondjuk el neki a balesetet. Azt mondta, csak arra emlékszik, hogy lefeküdt aludni. Másra nem. Mi pedig még a védelme érdekében váruk

– mondta az anya.

Mint ismert, az autót vezető sofőrnek nem volt jogosítványa, az édesapja magát is hibáztatja a baleset miatt.