Felár a magyar nyelvű kiszolgálásért: bocsánatot kért és bezárt a budapesti kávézó
Meghökkentő mondatot nyomtattak egy október elején, a Margit körúton megnyitott, vietnámi kávézó és étkezde menüjének aljára:
3% felár magyar nyelvű kiszolgálás esetén.
A felirat annyi embert háborított fel, hogy a DBA Bubble Tea nevű hely működtetői egy Facebook-bejegyzésben bocsánatot kértek, bejelentették, hogy ideiglenesen bezárnak és ígéretet tettek, hogy az újranyitás napján jelentős kedvezményekkel várják majd vendégeiket.

„Őszintén elnézést kérünk a menünkben történt hibáért, amely félreérthető módon azt a benyomást kelthette, hogy 3% díjat számítunk fel a magyar nyelv használatáért. Ez teljes mértékben egy szerkesztési hiba volt, és semmilyen szándékunk nem volt ilyen díjat bevezetni” – áll a közleményben.
Az üzemeltetők az ideiglenes bezárást részben azzal indokolják, hogy átszervezik csapatukat, melybe magyar munkatársat is felvesznek. A nyitás napján 50% kedvezményt biztosítanak majd minden vendégnek.