azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

„Ez nem rólunk szól, hanem Szerbia összes szabadságszerető emberéről”

10 megtekintés
Nagyvilág alekszandar vucsics belgrád egyetemisták szerbia tüntetés újvidék újvidéki tragédia
Blurred placeholder

2024. november 1-jén Szerbia második legnagyobb városában, Újvidéken leszakadt a vasútállomás előtetője. Tizennégyen – köztük két gyerek – a helyszínen életüket vesztették, egy fiatal nő két héttel, egy 18 éves férfi négy hónappal később halt bele a sérüléseibe.

A tragédia évfordulóján a vasútállomásnál és az ország több városában tömegek emlékeztek meg az áldozatokról, megmutatva a több mint egy éve tartó protestmozgalom erejét, mely az eddigi legnagyobb fenyegetést jelenti Aleksandar Vucic szerb elnök 13 éve fennálló rendszerére nézve.

A tizenhat ember halála megrázta a várost és az egész országot. Az első pillanattól gyanús volt, hogy a hatalom kezében lévő média órákig nem számolt be a történtekről. Aznap Vucic tévébeszédében tragédiáról beszélt, de azt állította, hogy nem újították fel az előtetőt. Eközben aki járt a vasútállomáson, a saját szemével láthatta ennek az ellenkezőjét. Ettől kezdve legbelül mindenki tudta, hogy ez a rezsim bűne, amit a rendszerszerszintű korrupció tett lehetővé

– mondta Vuk, az Újvidéki Egyetem jogi karának hallgatója, aki az egyetemfoglalásban az elejétől részt vevő társaival a Hallgatói Szakszervezet meghívására érkezett Budapestre. A vasútállomás felújítása azért kulcskérdés, mert a munka része a kínai hitelből készülő Budapest–Belgrád vasútvonal megújításának, illetve építésének.

Horváth Júlia / 24.hu A szerb diákmozgalom képviselőinek előadása a Gödör Klubban 2025. október 21-én.

Újvidéken a tragédia után minden pénteken 11 óra 52 perckor, az előtető leomlásának időpontjában eleinte 14, majd 16 perc csönddel emlékeztek meg a vasútállomásnál kialakított emlékhelyen az elhunytakra. Belgrádban pedig az egyetemisták naponta kivonultak az utcára, és ott is volt 16 perces gyászszünet.

A hallgatók mozgalmát életre hívó gyújtópont tavaly november 22-én érkezett el, amikor a Belgrádi Művészeti Egyetem színművészeti karának hallgatóira verőemberek támadtak megemlékezés közben. Az egyetemisták válaszul elfoglalták a kar épületét, majd az újvidéki és más egyetemek hallgatói is követték a példájukat. A támadókról később kiderült, hogy kapcsolatban álltak a kormányzó Szerb Haladó Párttal (SNS).

A hallgatók azóta is tartó blokádjaival a Z generáció politikai öntudatra ébredt Szerbiában. Janja, az újvidéki jogi kar hallgatója elmondta, hogy a politika általánosságban – és leginkább a fiatalok körében – tabutéma volt korábban.

Szerinte az előtető leomlásának tragédiája viszont olyan nyilvánvaló bizonyítéka a kormány romlottságának, ami arra késztette az egyetemistákat, hogy előlépjenek. A társadalom jelentős része pedig követte őket.

Kapcsolódó cikkek