azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Oscar Piastri úgy falhoz csapta a kocsiját, hogy félbeszakadt a sprintfutam

13 megtekintés
Forma-1 autósport brazil nagydíj brazil nagydíj 2025 f1 forma-1 sport
Blurred placeholder

Félbeszakadt a Forma-1-es Brazil Nagydíj sprintfutama a hetedik körben, miután három autó is gumifalba csapódott.

A rajt előtt nagy eső volt Brazíliában, ezért jelentősen vizes maradt a pálya, mire megérkezett a mezőny. Az idő azonban már száraz volt, ezért lágy és közepes keverékeken állt rajthoz mind a húsz pilóta. A vizes körülmények miatt kezdetben egészen óvatosan indultak el a versenyzők, Max Verstappen és Lewis Hamilton remek rajttal tudott pozíciókat nyerni, de egyébként nem húzott senki kockázatos manővert.

Úgy tűnt, nem is lesznek nagy izgalmak a sprintnél, de a hetedik kör drasztikus változást hozott. A száradó pálya miatt talán felbátorodtak a pilóták, Oscar Piastri pedig túl nagy sebességgel ment rá egy rázókőre, ami azonban még túl vizesnek bizonyult és az autó megpördült. A McLaren kocsija így a gumifalba csapódott, de itt még nem ért véget a hetedik kör drámája. Egymás után ugyanis Nico Hülkenberg és Franco Colapinto is pontosan ugyanígy járt: egymástól függetlenül ugyanabban a kanyarban a kerékvetőről a falba perdültek.

Az eset után előbb biztonsági autó jött, de nagyon hamar piros zászlóval félbe is szakították a sprintfutamot.

Frissítünk!

Guruló rajttal folytatódott később a sprintfutam, amit Lando Norris nyert, ezért 9 pontra nőtt az előnye Piastri előtt. Mögötte Kimi Antonelli és George Russell zárt. Az utolsó körben is volt versenybaleset, a hazai pályán versenyző Gabriel Bortoleto brutálisan széttörte a kocsiját, egyik falból a másikba csapódott.

Kapcsolódó cikkek