Minél előbb bevallod az udvarias ökoterroristáknak, hogy űrlény vagy, annál fájdalommentesebb az emberrablás

Nem olyan könnyű dolog elfogadni, hogy az emberiség végérvényesen elszúrt valamit – tudatlanságból, önzőségből, nemtörődömségből –, világunk pedig megállíthatatlanul száguld a pusztulás felé. Pláne, ha még azt is hozzávesszük, hogy van egy rakás tragédia, betegség meg természeti katasztrófa, amire (egyelőre legalábbis) nincsen megnyugtató vagy egyszerű magyarázatunk. Tulajdonképpen egészen érthető, hogy akadnak, akik szívesebben tudnak gyíkembereket vagy velejükig romlott milliárdosokat a rossz dolgok mögött, mint komplex világmagyarázatokat, emberi gyarlóságot, netán egyenesen a véletlent. Azt meg ugye Németh Balázs óta tudjuk, hogy „nincs tény” – Magyarországon igazán nem kell magyarázni az igazsághoz fűzött viszonyunk megingásának történetét, vagy ennek pszichés hatásait.

Jórgosz Lánthimosz új filmjében, a Bugoniában az az igazán ijesztő, hogy a szélsőséges alaphelyzet ellenére néhol mennyire ismerős.

6 fotó

Úgy kezdődik, hogy két meglehetősen fanatizált összeesküvéshívő figura, Teddy (Jesse Plemons) és befolyásolható kuzinja, Donny (az elsőfilmes Aidan Delbis) elrabolják egy gyógyszer- és vegyipari óriáscég vezérigazgatóját, Michelle-t (Emma Stone), meggyőződésük ugyanis, hogy a nő valójában az Andromeda bolygóról származó űrlény. Céljuk, hogy a négy nap múlva esedékes holdfogyatkozásig rábírják, hogy bulizzon ki nekik egy audienciát az űrlények vezetőjénél, hogy aztán valahogy kialkudhassák az emberiség megmentését. Teddyék (internetes kutatásai) szerint az elmúlt évszázadok során az űrlények fű alatt szolgasorba taszították az emberiséget, nekik köszönhető a kapitalizmus, a 8+ órás munkanapok, a méhek kihalása, meg úgy általában világunk borús helyzete.

Hogy ne tudjon kommunikálni az anyahajóval, leborotválják a vezérigazgatónő haját (azt már a Kegyelem fajtái óta tudjuk, hogy Emma Stone gyakorlatilag bármire hajlandó, ha Lánthimos kéri), megkötözik, és alaposan bekenik valami krémmel, hogy blokkolják a manipulatív hullámokat, amiket testéből tud kibocsátani. Annak ellenére, hogy halálos indulatok fűtik, Teddy alapvetően egy nagyon udvarias emberrabló ökoterrorista: nagyvonalúan kiterjeszti az emberi jogokat foglyára, és első körben a ráció hangján igyekszik vallomásra bírni.

A hirtelen kopaszságtól kissé megilletődött Michelle tehát hamarosan azt kénytelen bizonygatni egy pincében, ismeretlen férfiaknak, hogy nem űrlény. A post-truth korában ez a lényegében parttalan vita kínosan ismerős: aki járt már valaha túlfűtött kommentmezőben, az ráismer majd egy-két frázisára.