„Senki sem jutott még magas szintre azon fiatal focisták közül, akikre rájuk telepedtek a szüleik”

Először jár Magyarországon?

Régebben jártam itt egy esküvőn, nagyon szép város Budapest, egyedi atmoszférával.

Minek köszönhetjük a látogatását?

Moskovits Gáborral és Tóvizi Tamással, a Dunamenti Iskola alapítóival már régi kapcsolat fűz össze. Őszintén csodálom a lelkesedésüket, ahogy a régi magyar edzőkről, tradíciókról és sikerekről beszélnek, ápolják a hagyományokat. Sokszor beszélgetünk a szakmáról is. Az ő invitálásukra érkeztem, hogy a jelenkori edzőknek bemutassam a Juventus utánpótlásának felépítését.

Az Ikarus sporttelepén beszélgetünk, ahol viszont valóban először jár látogatóban. Milyenek az első benyomásai?

Jók a körülmények, nagyon tetszik, hogy ilyen közel vannak egymáshoz a csapatok. Egyszerre vannak itt futók, focisták, kicsik, nagyok, akik mind tisztelik egymást és az edzőiket. Épp ez az, amire mi is törekszünk a Juventus akadémiáján, hogy ez a közelség és tisztelet jellemezze a klubunkat.

Úgy hisszük, a legfontosabb, hogy jó embereket neveljünk, csak utána lehetséges, hogy jó focistát is faragjunk belőlük.

Hogyan vált önből edző?

Korábban magam is futballista voltam, több csapatban is megfordultam, majd a Torinónál kezdtem el kis korosztályokkal foglalkozni. Tíz évet töltöttem el ebben a klubban, itt tanultam meg az alapokat, itt vált belőlem valódi edző. A Juventus volt az az egyesület, amelynél professzionális edzővé váltam, ők ajánlottak elsőként fizetést, ez egy új szint volt számomra, egy előrelépési lehetőség. Folyamatosan képeztem magam, minden edzői feladatból tanultam, végigjártam a szamárlétrát. A klubváltás óta eltelt tizenhét év, nagyon hálás vagyok a Torinónak, de remekül érzem magam a Juventusnál.

A Torinónál nem biztos, hogy jó szemmel nézik, ha az ember pont a Juventushoz megy át.

Érdekes, hogy bár Olaszország egyik legnépszerűbb klubja a Juventus, Torinón belül legalább ugyanannyian szorítanak a Bikáknak is. Felnőttszinten erős rivalizálás van a két klub között, de utánpótlásszinten jó a kapcsolat. Persze, először kétkedve fogadtak a Juvénál, de a munkámmal hamar elfogadtattam magamat.

Mindig is az edzői pálya érdekelte?

Igen, egyértelműen. Édesapám sajnos meghalt, amikor 9 éves voltam, viszont a futball segített megbirkózni ezzel. A barátaimmal töltött idő és a szüleiktől kapott szeretet nagyon sokat adott. A labdarúgás lett a mindenem. Ezt szeretném viszonozni a sportágnak.

Jelenleg az U9 és az U14 közötti korosztályokat koordinálja, értük felel. A szavaiból úgy tűnik nekem, hogy ez nem véletlen. Mindig is gyerekekkel szeretett volna foglalkozni, vagy a felnőttek felkészítése is érdekelte?

Nagyon szeretek gyerekeket edzeni, mert náluk nem üzletről és pénzről kell beszélgetni. Imádják a focit, ezt a boldogságot látni, és velük foglalkozni sokkal jobb! Későbbi korosztályoknál már jobban fókuszba kerül a karrierépítés, a pénzügyek, az üzleti világ. De ez az élet rendje, a gyerekek felnőnek, mi pedig büszkék lehetünk arra, hogy az edzőjük lehettünk! Olyan srácokkal dolgozhattam, mint Moise Kean vagy Federico Gatti, ami nagy kiváltság.