Farkas András: Tényleg megadóztatnák a nyugdíjakat Magyarországon?

Egy augusztus végi podcast beszélgetésben Simonovits András matematikus, nyugdíjszakértő két mondatban arról beszélt, hogy szerinte a nyugdíjrendszer túl bőkezű a nyugdíjmegállapítás során, ezért a frissen megállapított nyugdíjak összegét vissza kellene fogni. Erre szolgálna a degresszió nevű lépcsőzetes csökkentési eljárás szigorítása. A degresszió mibenlétének megvilágítására azt a nem túl szerencsés hasonlatot használta, hogy ez olyan, mintha az új nyugdíjakat 10–20 százalékos mértékben „megadóztatnák”. Ezt a hasonlatot a kormányzat részéről két hónapos csúszással, októberben fölkapták és rögtön félre is értelmezték, azt állítva, hogy a matematikus a Tisza-párt nyugdíjszakértőjeként a nyugdíjak megadóztatását javasolja, tehát a Tisza a nyugdíjakat is megadóztatná – foglalta össze Farkas András nyugdíjszakértő friss hírlevelében, mi volt az előzménye a nyugdíjak megadóztatásáról szóló kormányzati hírverésnek.

Szerinte erről az egészről a szocializmus híres vicce juthat eszünkbe:

Megkérdezik a jereváni rádiótól, igaz-e, hogy Jerevánban Moszkvicsokat osztogatnak. A rádió válasza: a hír igaz. De nem Jerevánban, hanem Tbilisziben. Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat. És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Hozzátette, Simonovits András ugyan többször kijelentette azóta is, hogy nem szakértője a Tisza-pártnak, nem ő készíti a Tisza-párt nyugdíjterveit, és esze ágában sem volt azt javasolni, hogy a nyugdíjakat meg kell adóztatni. Ám a kormányzati propaganda gigantikus gépezetével szemben esély sincs a kormányzat híveit meggyőzni arról, hogy a politikai ellenlábas nem akarja a nyugdíjasokat adóteherrel gyötörni.

Aztán Farkas András részletesen levezeti, hogyan számítják ki a nyugdíjakat, illetve hogy mi is az a degresszió. A nyugdíjszámítás alapképlete szerint a nyugdíjigénylő egész élete során szerzett elismert szolgálati idő egész években kifejezett hosszától függő nyugdíjszorzóval meg kell szorozni az 1988. január 1-jét követően a nyugdíjba vonulás napjáig szerzett, nyugdíjjárulék köteles bruttó keresetekből és jövedelmekből számított nettó havi átlagkereset összegét.

Vagyis az öregségi nyugdíj összege alapvetően két tényezőtől függ:

• a nyugdíjszámítás során figyelembe vehető elismert szolgálati időtől, amelynek egész években meghatározott hosszától függ a nyugdíjskála szerinti százalékos mértékű nyugdíjszorzó (például 40 évhez 80% tartozik), és
• a számított havi nettó életpálya (azaz az 1988. január 1. és a nyugdíjmegállapítás napja közötti időszakban szerzett nyugdíjjárulék-köteles keresetekből számított) átlagkereset összegétől.

A degressziónak csak és kizárólag az életpálya-átlagkereset számítása során van szerepe. A degresszió azt jelenti, hogy a kiszámított havi nettó életpálya-átlagkeresetet a törvényben meghatározott összegek felett csak korlátozott, két lépcsőben csökkenő mértékben lehet figyelembe venni. Ha a saját jogú nyugellátás alapját képező havi nettó életpálya-átlagkereset 372 ezer forintnál több lenne, akkor

• a 372 001 és 421 ezer forint közötti átlagkeresetrész kilencven százalékát,
• a 421 ezer forint feletti átlagkeresetrész nyolcvan százalékát

kell a saját jogú nyugellátás megállapításánál figyelembe venni.

A nyugdíjszámítási folyamatban ezt követően, az utolsó lépésként következik a nyugdíjskála (nyugdíjszorzó) alkalmazása: az egy hónapra számított degresszált nettó “életpálya” átlagkeresetnek a nyugdíjtörvényben meghatározott, a megszerzett szolgálati idő egész években mért hosszától függő százalékos mértéke lesz a havi öregségi teljes nyugdíj induló összege. A nyugdíjszorzó  maximálisan 100% lehet (ami 50 évhez és annál hosszabb szolgálati időtartamokhoz tartozik). 40 évhez 80% a szorzó mértéke, amely ezt követően minden további egész évvel 2 százalékponttal nő.

Vagyis a degressziónak semmilyen köze sincs az adózáshoz, és nem is volt soha, hiszen a degressziós eljárás a jelenleg is hatályos nyugdíjtörvény 1998. január 1-jei hatályba lépése óta a nyugdíjszámítás része.

Ezután következik egy leírás a degresszió történetéről, amelynek végén a nyugdíjszakértő megjegyzi, 2013. január 1-je óta nem változtak a küszöbértékek, pedig a nemzetgazdasági nettó átlagkereset 2013 óta több mint a kétszeresére emelkedett, és emiatt nyilván emelni lehetne a küszöbértékeket, az induló értéknek 372 ezer forint helyett már 700 ezer forint fölöttinek kellene lennie. Másrészt pedig a 2013. január 1-jétől megszűnt járulékfizetési felső határ miatt a magas keresetűek (a jelenleg 12 millió forintot meghaladó nyugdíjjárulék-alappal rendelkezők) nyugdíjjogosultsága gyorsan és nagymértékben nő, ami súlyos anomáliákhoz és méltánytalanságokhoz vezethet a jövőben.

Ennek megakadályozására – ha nem áll vissza a járulékplafon vagy nem lép be egy nyugdíjplafon – szerinte jelentősen csökkenteni kellene az egyes küszöbértékek fölött figyelembe vehető átlagkereset-részeket – vagy több küszöbértéket kellene beiktatni – annak érdekében, hogy a több milliós új nyugdíjak zabolátlan növekedésének gátat lehessen vetni. Simonovits András ezen átalakítás szükségességéről beszélt, nem pedig a nyugdíjak megadóztatásáról

– magyarázta.

Egyébként Farkas András véleménye az, hogy a nyugdíjak megadóztatása sem lenne elképzelhetetlen, hiszen a világ majdnem minden nyugdíjrendszerében bruttó összegben állapítják meg a nyugdíjat, amelyet adó és egészségbiztosítási járulék is terhel. Nálunk azonban a nyugdíj nettó összegű, adómentes juttatás, ezért bármilyen nyugdíj utáni adófizetésnek a magyar nyugdíjak felbruttósítása lenne az előfeltétele – tette hozzá. Vagyis a nyugdíjasok nem rövidülnének meg akkor sem, ha mégis adóköteles lenne a nyugdíj, mert az csak egy felbruttósítás után után lenne elképzelhető.

Mint írtuk, nyugdíjas szervezetek is kiálltak Simonovits András mellett, és felháborítónak tartják, ahogyan kiforgatták mondandóját.