Késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható a nemzeti ünnepen

Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen, csütörtökön – írja az MTI a HungaroMet Zrt. videójára hivatkozva.
Szerdán az éjszakai órákban főként az ország keleti, észak-keleti tájain fordulhat elő gyenge eső, záporeső, míg az ország többi részén szakadozottabb lesz a felhőzet, a minimum-hőmérséklet döntően 6 és 14 Celsius-fok között alakul.
Csütörtökön napközben késő nyárias idő várható, a legmelegebb órákban 20 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Az ország nagy részén több órás napsütésre lehet számítani, de az Északi-középhegység északi előterében akár egész nap felhős lehet az ég, és itt csak 12-20 fok lesz napközben. Csütörtök hajnaltól egyre nagyobb területen megélénkül a délies szél és napközben sokfelé kell számítani élénk széllökésekre, a Dunántúlon erős, északnyugaton viharos széllökések is előfordulhatnak.
A frontzóna fokozatosan halad kelet felé és péntekre már nagyrészt a keleti országrészt fogja érinteni és az északkeleti tájakon, valamint a délnyugati országrészben továbbra is előfordulhatnak záporok, sőt egy-egy zivatar sem kizárt.