Lopott LEGO-k ezreit foglalták le egy kaliforniai bűnbanda felszámolásakor

Szokatlan helyszínen jártak a kaliforniai Santa Rosa rendőrei október 13-án – írja a New York Times.
A házban, ahol helyszíneltek mindent apró műanyag játékdarabkák borítottak. Figurák eltávolított fejei és testrészei szépen rendszerszerezve, kukák tele alkatrészekkel, a folyosókon és a lépcsőkön bontatlan készletek dobozai tornyosultak.
A házban a 39 éves Robert Lopez élt, aki több embert bízott meg azzal, hogy lopjanak drága LEGO-készleteket és minifigurákat, amit ő a piaci ár alatt vett meg tőlük, majd busás haszonnal továbbértékesített. A férfi legalább 6000 dollár (kb. 2 millió forint) értékű LEGO ellopásában lehet érintett.
Az ügyben szeptemberben indult kiterjedt nyomozás, ami Lopez letartóztatásával még nem zárult le, a rendőrök további bűnelkövetőket keresnek. Lopezt többek között lopással és bűncselekmény elkövetésére irányuló szervezkedéssel vádolják, amiért akár három évet is kaphat.
A LEGO-készletek és minifigurák lopása egyre gyakoribb, mivel a ritkaságoknak magas az újraértékesítési értékük a gyűjtők körében, az interneten könnyen és gyorsan eladhatók, nagy a kereslet irántuk, ugyanakkor könnyen mozgathatók és elrejthetők – áll a rendőrség közleményében.