Elon Musk: A NASA igazgatója egy idióta csimpánz

Sorra tesz közzé a NASA igazgatóját sértegető posztokat Elon Musk az X-en, miután az űrügynökség bejelentette, hogy a milliárdos vállalata elveszítheti egyik fontos szerződését. Amint a 24.hu korábban beszámolt róla, Sean Duffy ideiglenes igazgató újra megnyitná a következő emberes holdra szállás megvalósításáról szóló pályázatot, mivel Musk cége szerinte nagy lemaradásban van.
Elon Musk SpaceX nevű űrcége még 2021-ben szerződött a NASA-val arról, hogy Starship nevű űrhajójukkal landoljanak az Artemis-3 küldetés asztronautái a Hold felszínén. A missziót jelen állás szerint legkorábban 2027 közepén valósítanák meg, ám a Starship egyelőre még csak tesztrepüléseit végzi – változó sikerrel –, így egyáltalán nem biztos, hogy addigra készen áll majd a bevetésre. A NASA vezetése ezért úgy döntött, lehetővé teszik más űrcégeknek, hogy versenybe szálljanak a SpaceX-szel.
Musk ennek jól láthatóan cseppet sem örül, a bejelentés óta ugyanis szinte pihenés nélkül ír és oszt tovább bejegyzéseket, amelyek Sean Duffy alkalmasságát kérdőjelezik meg. A milliárdos többek között azt mondta a NASA igazgatójáról, hogy:
- kétjegyű az IQ-ja,
- egy idióta, aki éppen megöli a NASA-t,
- olyan, mint egy csimpánz: csak a fára mászáshoz ért.
Utóbbi megjegyzésével az igazgató múltjára utalt, Duffy ugyanis korábban favágóként dolgozott, és világbajnoki címet szerzett fára mászásban.
Duffy egyébként azzal indokolta az Artemis-3 szerződésének újranyitását, hogy még Trump ciklusa alatt mindenképpen teljesíteni akarják a holdra szállást, ráadásul ezzel meg kell előzniük Kínát is, amely ország 2030-ra tervez embereket juttatni az égitestre. Félő ugyanis, hogy ha kínaiak megelőzik az Egyesült Államokat, teljesen kisajátíthatják maguknak a kulcsfontosságú területeket, ezzel meghiúsítva a NASA hosszú távú terveit. Az ambíciózus Artemis-program ugyanis a tartós holdi jelenlét kiépítésére törekszik, így része egy állandó holdbázis megépítése, valamint egy, az égitest körül keringő űrállomás létrehozása is.
A NASA jelenleg 2027-28-ra tervezi emberes holdra szállását, így elvileg még a kínaiak előtt jár, ám a küldetést a múltban már többször elhalasztották, és nem kizártak a további csúszások sem.