A békecsúcs elnapolása szembemegy mindennel, amit Orbán Viktor állított a békéről

Úgy tűnik, van egy terület, ahol még nehezebb békét teremteni, mint a Közel-Keleten. Miközben utóbbi az elmúlt évtizedekben szinte folyamatosan a megoldatlan politikai problémák és a végtelen háborúskodás jelképe volt, Oroszország ukrajnai inváziója három és fél éve megoldhatatlan feladat elé állítja a nemzetközi közvéleményt. Az utóbbi időben egyre többen beszéltek egy esetleges tűzszünet lehetőségéről, ami általában akkor következhet be, ha a felek elfáradnak (szinte minden háború így rendeződik) – erre pedig voltak jelek.
Most azonban úgy néz ki, egyelőre ezt sem lehet elérni. Donald Trump egy héttel ezelőtt nagy lendülettel jelentette be, hogy Budapesten találkozhat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy rendezzék az ukrajnai konfliktust. Trump ezt nem sokkal azután közölte, hogy Gázában ügyes politikai húzásokkal sikerült tűzszünetet elérnie, amely a várakozásokhoz méltóan recseg és ropog, de egyelőre tart.
Amikor a bejelentés elhangzott, az amerikaiak is úgy számolhattak, hogy Oroszország – Ukrajnához hasonlóan – belefáradt a konfliktusba. A számítás viszont félrecsúszott. A két héttel a bejelentés utánra belengetett békecsúcs már a megelőző fázisoknál elbukott, a két külügyminiszter egyeztetéséből kiderült, hogy Oroszország elképzelése a rendezésről annyira távol van a valóságtól, hogy Trump, tanulva az alaszkai találkozóból, inkább nem is ül le Putyinnal, amíg ez nem rendeződik.

A békecsúcs bejelentése utáni cikkünket azzal zártuk:
Amennyiben a budapesti találkozó létrejön, az a magyar miniszterelnök számára óriási politikai igazolást jelent. Trump pusztán miatta nem jönne Magyarországra, de ha Putyin miatt idejön, és a háborút legalább részben le lehet zárni, az nem csupán Orbán Viktor állításait, hanem a szerepének fontosságát is alátámasztaná. Viszont vannak kockázatok is. Ha az orosz fél ismét nem akar érdemben tárgyalni, az még durvább amerikai eszkalációt jelent, és éppen azt igazolná, hogy miért volt téves a magyar fél álláspontja arról, hogy mit is kell tenni a békéért.
A háború rendezésének formája ugyanis alátámasztja vagy cáfolja azt a politikai állítást, amelyet Orbán a totális háború kezdete óta mond a konfliktusról. Ha minden politikai habosítást lesodrunk arról, amit a miniszterelnök a háború kezdete óta hangoztatott, két fő állításhoz jutunk: