Bocsánatot kért a családtól a nagymama és lánya halálát okozó sofőr, megszületett a jogerős ítélet

Két év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság az a 27 éves férfit, aki két nő halálát okozta 2023 nyarán Nagykanizsán. A borzalmas tragédiában egy nagymama és lánya halt meg, az autóban utazó négyéves kisfiú túlélte a balesetet.
A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi 95-99km/h-val közlekedett a kocsijával Nagykanizsa külterületén, annak ellenére, hogy az adott útszakaszra 60 kilométer per órás sebességkorlátozás vonatkozott. Amikor egy kereszteződéshez ért, észlelte, hogy az „Elsőbbségadás kötelező” tábla ellenére kihajtott elé egy autó.
A másik járművet vezető nő az édesanyját és négyéves fiát szállította. A férfi fékezett és balra kormányozta kocsiját, azonban – a megengedett sebesség jelentősen túllépése miatt – nem tudta elkerülni az ütközést és nekicsapódott a nő által vezetett autó bal sárvédőjének.
Olyan távolságra, amely során a férfi akkor sem tudta volna fékezéssel elkerülni a balesetet, ha betartja a megengedett sebességhatárt. Megállapítást nyert azonban az is, hogy a fiatalember már jóval korábban, 51,2 méterről észlelte a kereszteződés felé érkező másik járművet és fékezéssel reagált is. Ha a megengedett sebességgel haladt volna, ez esetben még meg tudott volna állni, amikor kihajtott elé a másik kocsi.
A Zalaegerszegi Járásbíróság két év fogházra ítélte a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, de ennek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette. Emellett három évre eltiltotta őt a közúti járművezetéstől.
A bíróság a döntés során nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a veszélyhelyzetet a sértett keltette az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztásával, s hogy a vádlott büntetlen előéletű.
Enyhítő körülmény volt az is, hogy a fiatalember beismerte a terhére rótt cselekményt és őszinte megbánással bocsánatot kért a hozzátartozóktól. Súlyosító körülményként értékelte azonban többek között, hogy a férfi alapvető KRESZ-szabályt megszegve két ember halálát okozta. Az ítéletet a felek tudomásul vették, így az jogerős. A balesetet rögzítette egy autó fedélzeti kamerája. Nem sokkal később egy másik tragikus kimenetelű baleset is történt Nagykanizsán, abban egy nyolcéves kisfiú vesztette életét.