Azonnali tűzszünetet kötött Pakisztán és Afganisztán

Azonnali tűzszünetben állapodott meg Pakisztán és az afganisztáni tálib kormány – írja a BBC. A megállapodás előkészítésében Törökország és Katar lépett fel közvetítőként. A katari külügyminisztérium közleménye szerint mindkét fél egyetértett „a tartós béke és stabilitás megszilárdítását célzó mechanizmusok” létrehozásában.
Zabihullah Mudzsahid, a tálib korámány nemzetközi szóvivője szerint fontos az „ellenséges akciók” befejezése, a pakisztáni külügyminiszter „a helyes irányba tett első lépésnek” nevezte a megállapodást. Mindkét fél azt állítja, hogy az összecsapások súlyos veszteségeket eredményeztek. Tény, hogy ez volt a legsúlyosabb fegyveres konfliktus azóta, hogy a tálibok az USA vezette nyugati koalíció kivonulás után 2021 augusztusában visszatértek a hatalomba.
A pakisztáni kormányzat régóta vádolja a tálibokat azzal, hogy a Pakisztán területén támadásokat végrehajtó fegyveres csoportoknak nyújtanak menedéket, ezt a tálibok azonban tagadják. Pakisztán megítélése Afganisztánban szintén nem nevezhető jónak. Afganisztán nemrég azzal vádolta Pakisztánt, hogy támadásokat hajtanak végre az afgán fővárosban, Kabulban. A feszültségek ezután éleződtek ki a két ország hegyvidéki határán.
Október 9-én csütörtökön este tíz óra körül robbantás történt az afgán fővárosban, az Abdul Hakk téren, több minisztérium és a nemzeti hírszerző ügynökség közelében. Másnap Afganisztán a szomszédos országot tette felelőssé a piactéri incidensért. Az a hír járta, hogy a támadás célpontja Núr Wali Mehszud, a pakisztáni tálibok vezetője volt. Válaszul a iszlamista csoport egy meg nem erősítetthitelességű hangfelvételt tett közzé, amely azt volt hivatott igazolni, hogy Mehszud életben van.
A tűzszüneti megállapodást előkészítő küldöttségek ezen a héten érkeztek a katari fővárosba, Dohába, ahol ideiglenes tűzszünetet hirdettek, de a határokon átnyúló csapások tovább folytatódtak. Pénteken a tálibok azt közölték, hogy Pakisztán légicsapást hajtott végre, amelyben nyolcan meghaltak, köztük három krikettjátékos.
Az új megállapodás értelmében a tálibok kijelentették, hogy nem támogatják a pakisztáni kormány ellen támadásokat végrehajtó csoportokat, és a felek kölcsönösen vállalták, hogy tartózkodnak a másik fél biztonsági erőinek, a polgári lakosságának vagy a kritikus infrastruktúrájának megtámadásától.
Pakisztán az afganisztáni tálibok egyik fő támogatója volt, miután 2001-ben, az Egyesült Államok vezetésével végrehajtott inváziót követően a megszálló csapatok elűzték őket. A kapcsolatok azóta azonban megromlottak, miután Iszlámábád azzal vádolta meg a csoportot, hogy menedéket nyújt a pakisztáni táliboknak, amelyek fegyveres felkelést indítottak a kormányerők ellen.