Harmincöt évnyi szélmalomharcot ünnepel a Quimby jövőre
Fennállásának harmincötödik születésnapját ünnepli a Quimby, a zenekar
Harmincöt év szélmalomharca után a Quimby az MVM Dome-ban is azt üzeni: van hely, ahol a dalok még mindig jobbá próbálják tenni a világot. Mert a szélmalmok akkor is forognak, ha épp az ellenszél adja a ritmust – írják közleményükben.
Közel három és fél évtized telt el azóta, hogy a Quimby egy dunaújvárosi próbateremből indulva meghódította a budapesti éjszakát, majd az egész országot, és még Európa számos kiemelt koncerthelyszínét is bevették. A Kiss Tibor (ének, gitár), Varga Livius (ütőhangszerek, ének-vokál), Balanyi Szilárd (billentyűk, vokál), Kárpáti Dódi (trombita, ének), Mikuli Ferenc (basszusgitár) és Gerdesits Ferenc (dob) alkotta „hexavirátust” a közösen megélt sikerek és kihívások egyaránt összekovácsolták.
„A terepasztal az élet kicsinyített mása, és, ha távlati szemszögből nézünk rá életünk eseményeire, sokszor egészen más képet mutat. Ebből a felülnézetből sokszor önmagunkkal szemben is tudunk öniróniát gyakorolni, nevetni az esendőségeinken, botlásainkon, gyarlóságainkon, amelyek néha köszönőviszonyban sincsenek a belső lovagunkkal. Sokszor éreztük azt, mintha egy különleges éteri szeánszon lennénk, ahol a közönséggel együtt ünnepeljük az égieket” – idézi a közlemény Kisst.
Több becenevünk van magunkra. Ilyen a Family tugedör mellett a terepasztal lovagjai. Ezek vagyunk mi: átlagemberek, a világ felfoghatatlanul nagy erőinek kitett játékok. Saját kis történeteiket megharcoló, lovagi erényekre törekvő, szerető-félő, elbukó, felálló esendő hősök. Éljük és énekeljük, hogy nem vagyunk egyedül, hogy szeretni mindig és mindenhogyan lehet, s kell. Van, akinek ez szélmalomharcnak tűnik, és van, akinek ez egy izgalmas létforgatag
– meséli Varga.
„Miguel de Cervantest gyerekkorom óta csodálom. A harcot emelem ki, mert a világ egy harctér, ahol egyéni és közösségi szinten éljük át a harcainkat. Ha tudná a közönségünk, mennyire érvényesek ránk a Don Quijote regény tanulságai, meglepődne” – teszi hozzá Kárpáti.
Balanyi szerint „mindig ebben a játéktérben élünk. Néha leomlottak a díszletek és újra kellett őket húzni, de igazából soha nem hagytuk el ezt a terepet. Néha fogpiszkálóból, néha gerendából építettünk várat. Mindig, ami kéznél volt, de a vár töretlenül áll”.
