Méhes Gábor: Egy gól közvetítése mégiscsak szent dolog
Rögtön egy nehéz vallomással kell kezdenem: Manchester United-drukkerként ülök önnel szemben.
Hál’ istennek! Nagyon jó!
Ha ezt előre tudja, égszínkék ingben és zakóban jön?
Ezzel az inggel valamelyest azért képviselem a kedvenc csapataimat.
Kicsit helyezzük képbe az olvasókat: hosszú ideje a Manchester City sikereiért szorít, melyekből az elmúlt években kétségtelenül több jutott a városi riválishoz képest.
Beszélhetünk a legutóbbi, 3-0-ra végződő derbiről is, ha azt szeretné!
Azt inkább elfelejteném. Arról viszont szívesen meghallgatnám, mióta citys. Úgy sejtem, hogy az arab pénzek és Guardiola érkezése előttre datálható a szerelembe esés.
Szegedi fiú vagyok, és annak idején a legtöbb helyi sportcsapat meccseire kijártam szurkolóként. A kilencvenes évek elején néhány barátommal kitaláltuk, hogy a szurkolói csoportunk neve legyen Partigiani Azzurri, azaz Azúrkék Partizánok, mert a szegedi csapatok többségénél a kék szín állandó. Innen egyenes út vezetett oda, hogy kizárólag világoskék csapat jöhet szóba: először jött a Lazio, és szerencsém volt, mert idővel olyan játékosok kerültek oda, akiket egyébként is kedveltem.
Úgymint?
Alen Bokšić, Signori, Casiraghi, Nedved, Mihajlović – és szerencsére még az eredmények is jöttek. A Manchester Citynél szintén adott volt a világoskék szín.
Ne mondja, hogy ennyi a történet!
Nemrég volt szerencsém élőben látni az Oasist Skóciában, akiket azóta kedvelek, hogy megalakult a banda. Amikor megtudtam, hogy a Gallagher tesók imádják a Cityt, azonnal éreztem, hogy ez kapcsolódási pont köztünk. Tegyük hozzá, hogy Kevin Keeganről is sokat hallottam gyerekként, aki később a csapat menedzsere lett. Nagyjából a 2000-es évek elejétől szorítok a csapat sikereiért. Hajdú B. Pistivel akkoriban azon nevettünk hétfő reggelente, hogy Richard Dunne már megint öngólt rúgott. Megszenvedtem azokat az időket!
Átérzem.
Alacsonyabb osztályba egészen biztosan nem kerül a United. Hadd kérdezzek én is valamit: önt megviseli egy vereség? A City elleni nagyon fájt?
Gary Neville véleményét osztom ebben a kérdésben: már teljesen érzelemmentesen figyelem a klub szisztematikus leépítését.
Én a legutóbbi Lazio-Roma után teljesen kész voltam. 0-1 lett, vitték mind a három pontot.
Tehát nem hisz abban, hogy kizárólag egyetlen klubért lehet igazán, szívből rajongani?
Ha ez így volna, nem lennének kedvenc világoskék csapataim, mert gyerekként elköteleződtem a Ferencváros mellett. A szívemben és a fejemben is rend van ilyen téren, mindegyik csapatnak van helye. Már csak abból a szempontból is, hogy nézhetjük úgy: van egy topklub, mint a City, amely egészen más célokért küzd, míg ott a Lazio, mely másfajta léceket kíván megugrani.
Ezekért a célokért is lehet szépen küzdeni, akár szurkolóként is.
Engem rettentően megvisel a mai napig, ha a Lazio kikap.
A kommentátor pártatlanságáról mit vall? Szakmányban közvetített City- és Lazio-meccseket. Hol húzza meg a határt az objektivitás és a szurkolói lelkesedés közt?
