Orbán Viktor: Európa erősebb, mint Oroszország

Az Euronews friss videójából kiderült, Orbán Viktor szerint mi jelenti a legnagyobb veszélyt Európa számára. A magyar miniszterelnököt újságírók kérdezték az európai uniós csúcs előtt azzal kapcsolatban, hogy mi fenyegeti leginkább a kontinenst, és a magyar miniszterelnök azt mondta:
Az igazi veszélyt a gazdasági stagnálás és a versenyképesség elvesztése jelenti.
Erre az egyik újságíró visszakérdezett: „Nem Oroszország?”, mire Orbán úgy folytatta:
Mi [vagyis Európa] erősebbek vagyunk, mint Oroszország.
Kifejtette, hogy az Európai Unióban 400 millió ember van, Oroszországban 130 millióan, majd a kezével mutatta meg, hogy az európai GDP milyen magas, az orosz pedig milyen alacsony, és hozzátette azt is, hogy Európa 27-szer annyit költött a hadászatra, mint Oroszország. Orbán kijelentette:
Az igazi kérdés tehát az, hogy az [EU] vezetése összefog-e, hogy megvédjük az érdekeinket.
Az interjú közben ott volt a kormányfő közelében Donald Tusk lengyel miniszterelnök is, aki egy ponton nevetve közbeszólt, hogy „tetszik, ahogy az érveidet használod”.