Hiába játszotta el, hogy meghal egy nyílzáporban, kivágták L. Simon Lászlót a tatárjárásos filmből

Aki csak azért nézi meg, a 1242 – A Nyugat Kapujában című filmet, hogy L. Simon Lászlót nyílzáporos jelenetben lássa, az csalódni fog: a Magyar Nemzeti Múzeum 2023-ban menesztett igazgatója Facebookon osztotta meg, hogy bár szerepelt a filmben, kivágták a jelenetet.
Én még nem láttam az alkotást, de a hírek szerint szinte minden olyan jelenetet kivágtak, amelyeknél költséges utómunkára, VFX-re lett volna szükség. Így azt a jelenetet is, amikor egy nyílzáporban meghalok, pedig még a kaszkadőröktől is dicséretet kaptam. Nekem így is örök emlék marad az a néhány nap, amit a kiváló szakemberek, maszkmesterek, öltöztetők, a rendező, az operatőr vagy éppen remek színészek, így többek között Eric Roberts társaságában tölthettem el
– írta.
Bár L. Simon anyagi megfontolásról ír, a 1242 – A Nyugat Kapujában nem szűkölködött a pénzben, nagyjából négymilliárdos állami támogatással készült. Ennek ellenére a produkciót gyártó cég milliós tartozásokat könyvelt el, 2023 novemberében és decemberében három végrehajtás is indult a vállalat ellen. A pénzügyi nehézségek miatt folyamatosan halasztgatták a premiert, végül október elejére került a bemutató.