azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Letartóztatták a férfit, akinek bántalmazott kiskorú párjának Angel Shotot rendeltek a budapesti hamburgerezőben

4 megtekintés
Belföld billog angel shot kapcsolati erőszak letartóztatás budai központi kerületi bíróság
Blurred placeholder

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy szerdán megjelent közleményben jelentette be, hogy egy hónapra – 2025. november 1-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását, akit kapcsolati erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. Bár a szövegből nem derül ki egyértelműen, a bíróság sajtóosztálya lapunk kérdésére reagálva megerősítette, hogy a letartóztatott férfi azonos azzal személlyel, aki a hétvégén megvert és megrugdosott egy 17 éves lányt egy budapesti buszmegállóban. A lány segítségére sietők nem sokkal később az Angel Shot nevet viselő segélykérő koktélt rendelték az áldozatnak a Billog nevű hamburgerezőben, ennek hatására értesítették a rendőrséget.

Most arról számolt be a Budai Központi Kerületi Bíróság, hogy a megalapozott gyanú szerint a férfi több alkalommal bántalmazta kiskorú élettársát az utcán és az otthonukban is. A sértettet rendszeresen bezárta a lakásukba, elvette a lány kulcsát és telefonját, és a menekülését is megakadályozta.

A gyanúsított többször megfenyegette a lányt azzal, hogy ha bárkinek szól a sérelmére elkövetett cselekményekről, illetve, ha miatta ismét beviszik a rendőrök, akkor megöli őt.

A tájékoztatás arra is kitér, hogy a terhelt ezen felül az egyik bántalmazást megelőzően marihuánát szerzett és fogyasztott.

A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén súlyos testi sértés bűntette kísérletének, kábítószer birtoklása vétségének, kapcsolati erőszak bűntettének és folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének minősülhet. Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésE vagy meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt a terhelt letartóztatását indítványozta.

Kiderült az is, hogy a terhelttel szemben korábban már indult büntetőeljárás a sértett 2025 júniusában történt bántalmazása miatt. Ezt követően a férfi a lányt megfélemlítette, továbbra is bántalmazta, valamint fenyegetéssel akadályozta őt abban, hogy a bántalmazásokról a nyomozó hatóságot értesítse.

Mint írták, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, a sértettet ismét megfélemlítené, illetve őt és a tanúkat jogellenesen befolyásolná.

„A gyanúsított többször állt már bíróság előtt, ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt is tovább folytatta a sértett bántalmazását, illetve sérelmére újabb bűncselekményeket követett el. Mindezek alapján megállapítható, hogy a terheltet sem a korábbi büntetések, sem a jelenleg már folyamatban lévő büntetőeljárás nem tartotta vissza a cselekménye folytatásától, illetve újabb bűncselekmények elkövetésétől, így a bűnismétlés veszélye vele szemben fennáll. A fentiek alapján a bíróság a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célokat a gyanúsított

letartóztatásával látta biztosítottnak” – áll a közleményben, amely egyúttal rögzíti, hogy a végzés nem végleges.

Kapcsolódó cikkek