Lázár János pedofilozása csak egy szándékosan abszurd támadás volt, állítja a minisztérium

Lázár János az abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt, remélve, hogy ettől talán leesik a kérdezőnek, hogy a politikai kritika és a személyeskedő rágalom között óriási a különbség. Az abszurd támadás azonban mindenkivel szemben egyformán abszurd: akkor is, ha ellenzéki aktivistát és akkor is, ha kormánytagot ér. Aki az egyiket elutasítja, utasítsa el a másikat is. Nem lehet kettős mérce
– ezt írta az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája a Blikknek, amikor Lázár János miniszter és Szabó Bálint egykori szegedi önkormányzati képviselő csörtéjéről érdeklődtek.
Csütörtökön a Lázárinfóra siető minisztert kapta el az újabban trombitás performanszaival elhíresült Szabó Bálint, megemlítve az öngyilkosságot elkövető hódmezővásárhelyi rendőrkapitányt, majd azt kérdezte, hogy most is magával hozta-e a fiát „a kék villogós autóval”.
Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy? Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik
– ezt pedig Lázár János reagálta Szabó kérdésére, aki később azt nyilatkozta, hogy a kiszólás miatt büntetőfeljelentést tesz.
Kurva nagyot hibázott szerintem János. A gyerekével kapcsolatos dolog kihozta a sodrából
– mondta Szabó Bálint az esettel kapcsolatban a 444-nek, amikor felhívták azzal kapcsolatban, hogy van-e olyan eljárás, bármi ügy vagy korábbi vád, szóbeszéd, amire Lázár a szavait alapozta.
A 2018-as választás előtt egyébként Lázár és Szabó még kiváló kapcsolatban állt egymással. A miniszter, aki akkoriban a Miniszterelnökséget vezette, Szabó lakásában készítette el azt a videót, amelyben közösen jelentették be, hogy Lázár „Orbán Viktor megbízásából sok-sok milliárd forint kártérítést hoz a Szeviép-károsultaknak”. A miniszter a pénzosztás menedzselésében is nagy szerepet adott a Botka László vezette önkormányzat ellen rendszeresen akciózó Szabónak.