azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Forradalmat és népirtást is robbantott már ki az internet lekapcsolása

4 megtekintés
Tech afganisztán internet lekapcsolás mobilhálózat
Blurred placeholder

2021. augusztus 30-án az utolsó amerikai katonák is elhagyták Afganisztánt, néhány héttel később pedig az ország ismét a tálibok kezébe került. A szélsőséges iszlamista frakció a szovjet csapatok kivonulása utáni káoszban egyszer már magához ragadta az ország irányítását, ám ezúttal a kilencvenes évek rémuralmánál egy modernebb, befogadóbb kormányzást ígértek. Ám ez köszönőviszonyban sincs azzal, ami azóta zajlik az országban. Azon túl, hogy betiltották a politikai pártokat és tüntetéseket, számos független médiumot bezárattak, visszahozták a nyilvános kivégzéseket, és a társadalom alapvető jogait is visszavágták.

A nőügyi minisztérium helyett újra létrehozták az erény- és erkölcstelenségügyi minisztériumot, amely vallási rendőrségként működik, és ellenőrzi a lakosság viselkedését. Ennek részeként betiltották a zenét, a mozit és a szórakoztató programok nagy részét, a férfiakat szakáll viselésére kötelezték, a nők „felszabadításában” pedig 180 fokos fordulat állt be, miután az általános iskola után nem vehetnek részt oktatásban, így kitiltották őket a középiskolákból és az egyetemekről is. Emellett a legtöbb munkahelyről is kizárták őket, kötelezővé tették számukra a teljes testet fedő öltözetet, továbbá nem utazhatnak férfi kísérő (mahram) nélkül sem.

Sokan ezt úgy próbálták meg kijátszani, hogy online dolgoztak, vagy internetes órákon vettek részt, azonban szeptember 29-én a tálib kormány először drasztikusan lassítani kezdte az internet sebességét, majd teljesen le is kapcsolta azt az országban – a mobilhálózattal együtt. Ráadásul, mivel a vezetékes telefonhálózat nagy része is ugyanazon optikai kábeleken fut, mint az internet, teljesen ellehetetlenült a kommunikáció az Afganisztánban élők között, ahogy a külvilággal is.

Wakil KOHSAR / AFP Kabul 2025. szeptember 30-án, az országos távközlési leállás idején.

A tálib kormány illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy a lépést az „erkölcstelenség” és a „morális korrupció” elleni küzdelem indokolta, az intézkedés pedig „újabb utasításig” érvényben marad.

Ezalatt pedig nem lesz másik felület, amelyen kommunikálni lehetne. Nyugati szemmel nézve a kommunikáció ilyen drasztikus korlátozása és ellehetetlenítése nehezen elképzelhető, azonban az elmúlt évekből jó néhány másik példát találni erre a világból. Szakértővel néztük meg, hogyan lehet lekapcsolni az internetet egy országban, milyen károkat okozhat ez, és egyáltalán: milyen lehetőségek maradtak az emberek számára, akik szeretnének kapcsolatot létesíteni a külvilággal.

Közel sem példátlan a helyzet