Egy Pest vármegyei településen megszabnák, hogy mennyien költözhetnek egy ingatlanba

Abony önkormányzatának képviselő-testülete megtárgyalta a helyi önazonosság védelméről szóló koncepciót, közölte a város a Facebook-oldalán.
Ismertették, a beérkezett lakossági vélemények és az előterjesztés megismerését követően alapvetően egyetértettek a bizottsági üléseken megfogalmazott javaslatokkal, amelyek a rendeletalkotás szükségességére és az alábbi jogvédelmi eszközök alkalmazására terjednek ki:
- elővásárlási jog biztosítása az önkormányzat, az eladó ingatlannal szomszédos ingatlanok tulajdonosai és az Abonyban ingatlantulajdonnal rendelkezők számára,
- mértékletes betelepülési hozzájárulás bevezetése (konkrét összeget egyelőre nem tettek közzé),
- lakcímlétesítés engedélyhez kötése bizonyos feltételek mellett.
Ezeket már más, a törvényt alkalmazó települése is alkalmazzák, van viszont két olyan új pont, ami ismereteink szerint eddig nem volt jellemző.
A tervezet szerint egyrészt óvoda- vagy iskolalátogatási igazolást kérnének a családoktól a kiskorúak esetében, másrészt kikötnék:
a visszaélések elkerülése és az egy lakásba beköltözők számának korlátozása érdekében kerüljön meghatározásra, az egy lakóra jutó minimális négyzetméter nagyság.
Közölték, a testület döntése értelmében a rendelettervezet előkészítése a következő ülésre megkezdődik, de a folyamatba bevonnák a lakosságot is.
Pető Zsolt polgármester hangsúlyozta: „A rendelet célja nem az elzárkózás, hanem közösségünk értékeinek, rendjének és identitásának megőrzése. Fontosnak tartjuk, hogy az abonyiak véleménye a további előkészítő munkában is érvényesüljön.”
Mindeközben egy nógrádi faluban 500 ezer forintot kell fizetni a beköltözésért – de egy feltétellel visszakapható az összeg.