Brutálisan megverték a BKV egyik női dolgozóját hétfő éjszaka, kórházba kellett vinni

A BKV-t mélyen megrázta az az erőszakos eset, ami a napokban történt az egyik metróvonalon: a társaság állomási diszpécserét brutális módon bántalmazták a szolgálata közben, a támadás olyan erőszakos volt, hogy a kolléganő kórházi ellátásra szorult. A BKV belső vizsgálatot indított, együttműködik a hatóságokkal, és mindenben támogatja munkatársa felépülését
– írja szerdán megjelent tájékoztatásában a társaság, amely egyúttal leszögezte, zéró toleranciát hirdet a dolgozóit érő erőszakkal szemben.
Mint írják, kollégájukat szeptember 29-én éjszaka az M3-as metró Újpest-városkapu állomásán bántalmazták súlyosan bántalmazták. Az állomáson szintén szolgálatot ellátó munkatársa azonnal riasztotta a biztonsági őröket, akik a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartották az agresszív férfit, majd őt a hatóság előállította.
„A BKV álláspontja szerint, aki a közösségi közlekedés dolgozóját bántalmazza, az nemcsak egy embert, hanem az egész rendszer működését veszélyezteti, és ezzel minden budapestinek árt. Az erőszak bármilyen formája — különösen egy közfeladatot ellátó dolgozóval szemben — elfogadhatatlan. A BKV egyes munkavállalói közfeladatot ellátó személynek minősülnek. Számukra a törvény külön védettséget biztosít, vagyis a közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett bűncselekmény súlyosabban büntethető. A sérelmükre elkövetett bántalmazás három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, de minősített esetekben öt éves szabadságvesztést is kiszabhatnak” – írják.
A BKV megjegyezte azt is, hogy minden rendelkezésére álló eszközt bevet a munkatársai és az utasok védelmében: a metróállomásokon állandó és mozgó vagyonőrök járőröznek, emellett a kollégák kamerákon keresztül is figyelik a forgalmat, hogy kiszűrjék a renitenseket. A biztonsági intézkedéseket folyamatosan fejleszti a társaság, aminek a hatására a dolgozókat ért atrocitások a tavalyi évhez képest az idén csökkenő tendenciát mutatnak. 2024-ben 14 eset történt, ebből 12 az első három negyedévben. 2025 szeptember végéig 8 esetet regisztráltak a társaságnál – tették hozzá.
Közleményében a BKV jelezte, mielőbbi gyógyulást kíván a munkavállalójának, aki számára a teljes felépülésig minden segítséget, támogatást biztosítanak.
Kerestük a rendőrséget az eset körülményeiről érdeklődve. Válaszukban közölték, hogy a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás eddig a pontig nem történt.