Putyin vesztett Moldovában, de a hibrid háború nem ért véget

„Putyin vesztett Moldovában” – írta az Adevarul, miután a szomszédos Moldovai Köztársaságban az eddig kormányzó, „nyugatos” kormánypárt a szavazatok abszolút többségét és a parlamenti mandátumok túlnyomó többségét is megszerezte a vasárnapi választásokon.
A szavazásra jogosultak 52 százaléka jelent meg az urnáknál, a leadott voksok több mint felét, 783 ezret szerezte meg az eddig kormányzó párt, a PAS (Cselekvés és Szolidaritás Pártja), amely a 101 parlamenti képviselői helyből várhatóan 55-öt kap meg. Ezzel Dorin Recean miniszterelnök posztja is megerősödött a volt szovjet tagköztársaságban, amely 1991-ben nyerte el a függetlenségét – igaz Moldova keleti részén, az ukrán határ mentén a Dnyeszter Menti Köztársaság (Transznyisztria) néven egy Kreml-barát szakadár entitás található, ahol orosz csapatok is állomásoznak.

Moldova nehéz gazdasági helyzetben van, amit az energiaválság is súlyosbít. Utóbbit az oroszok befolyásolják negatívan: augusztus elején kilőtték azt a gázátadó állomást, amely az Ukrajna és Románia közé beékelődött, többségében románul beszélő országot látta el a fosszilis energiahordozóval
– mondta a 24.hu-nak Balogh József energiapiaci szakértő.
A gázátadó állomás Orlivkánál található, és a kritikus fontosságú transzbalkáni gázvezeték működtetésében játszik fontos szerepet. A tranzitállomás nemcsak Ukrajna, hanem Bulgária és Románia gázellátásakor is fontos. A másfél hónappal a választások előtt végrehajtott orosz akció bizonytalanságot okozott Moldovában, úgy tűnik azonban, hogy ez éppen ellentétes hatást ért el – az Európa-párti erőknek kedvezett, a Moszkva-barát pártoknak nem.