azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Még a választások előtt elpasszolná a kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét

6 megtekintés
Gazdaság eladás mnv állami ingatlan Nemzetgazdasági Minisztérium Tiborcz István
Blurred placeholder

Közel 38 milliárd forintos kikiáltási áron árverésre bocsátja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a fővárosi József nádor tér északi részén, a Szende Pál utca és a Dorottya utca sarkán található épületet, amelyet jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) használ – írja az MNV honlapja nyomán a G7-hu.

A nemzeti vagyonkezelő az elmúlt hónapokban a korábbinál jóval nagyobb számban dob piacra kifejezetten nagy értékű állami ingatlanokat. Az MNV katalógusa szerint 15 belváros-lipótvárosi épületétől válna meg a kormány. Ennek keretében dobták piacra szeptember elején a Belügyminisztérium Tiborcz-hotelekkel körbevett épületét is, amely végül kikiáltási áron, 50,7 milliárd forintért el is kelt. (Azt még nem tudni, ki vette meg.)

Az akkori és a mostani aukció között ugyanakkor fontos különbség, hogy míg legutóbb az MNV a kiírásban a széles hasznosítási kört emelte ki, most azt írta: az árverezők „az ingatlan műemlék jogi jellege … miatti építési és használati korlátozásokkal kapcsolatos információkat maguk is kötelesek beszerezni”.

A vevő a vételár kifizetése után sem vehetné azonnal birtokba az ingatlant: vállalnia kell, hogy az adásvételi szerződéssel egyidejűleg haszonkölcsön-szerződést köt az MNV-vel. Ez utóbbi megállapodás azt biztosítaná, hogy az NGM ingyenesen, változatlan feltételek mellett használhassa tovább az ingatlant legkésőbb 2026. szeptember 1-ig.

Vagyis az épületet úgy adnák el még a jövő évi választások előtt, hogy azt csak jóval a választások után vehetné birtokba a vevője.

Ez – már a kiírásból is látható módon – eléggé megbonyolítja a tranzakciót – értékelnek a G7.hu-n.

Kapcsolódó cikkek